MLS: Sallói Dániel nyerőember lett, dicsérik a mentalitását

K. Zs.K. Zs.
2021.06.30. 14:31
null
Sallói Daniel (jobbra), Johnny Russell és a többi csapattárs öröme a hétvégi győztes gól után (Fotó: Getty Images)
Kiállítást harcolt ki, gólpasszt és győztes gólt jegyzett – s ez csak a legutóbbi bajnoki mérkőzés termése. Sallói Dániel (Sporting KC) hetek óta jó formában van, az elmúlt két idény egy-egy góljához, gólpasszához képest hét gólnál és három asszisztnál jár az Egyesült Államok profi labdarúgó-bajnokságának (MLS) mostani kiírásában, és a liga hivatalos honlapja már a gólkirályjelöltek között emlegeti.

 

A Sporting hátrányból nyerte meg 2–1-re a legutóbbi bajnokiját a Los Angeles FC ellen, ami a ligahonlap beszámolója szerint annak a változásnak is köszönhető, amelyen a magyar légiós átment az elmúlt egy esztendőben.

„Odahaza is nehéz időket éltünk a koronavírus-járvány alatt, a korlátozások miatt nem nagyon lehetett mit csinálni – idézte fel a hosszú bajnoki kényszerszünetet tartogató elmúlt évet Sallói Dániel az mlssoccer.com-on. – Sokat tartózkodtam otthon családi körben, mellette edzettem, voltaképpen csupán ez a két elfoglaltság volt engedélyezett. A már olimpián is bizonyító Shane Tusuppal gyakorolhattam, ami nemcsak a fizikumomnak tett jót, hanem a lelkemet is erősítette.”

„Figyelt az adottságaimra, és nagyon sok mindent megtanított nekem – dicsérte Sallói a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka korábbi férjét és edzőjét, a több magyar élsportoló felkészülésében szerepet vállaló Tusupot. – Rengeteget változtam, és ebben óriási a szerepe. Szerintem a változást nemcsak én érzem, hanem a csapattársaim is. Nagyon örülök, hogy vele dolgozhattam, szeretném, ha így tehetnék a következő holtidényben is.”

S valóban, a játékostársak is érzékelték a változást:

„Szerintem a mentalitása változott meg, az idény előtti edzőtáborba mintha egy egészen más Sallói érkezett volna meg – adott hangot elégedettségének az 55-szörös amerikai válogatott hátvéd, a rutinos Graham Zusi. – Fényévekkel tart előrébb a tavalyi játékához képest, ami szerintem a mentalitása változásának eredménye. Rendkívül keményen dolgozik, nagyon odateszi magát, aminek támadásban és védekezésben is a hasznát látjuk. Ha hozzá kerül a labda, kezdhetnek rettegni az ellenfelek. Remekül helyezkedik, és ami a legfontosabb, rugdossa a gólokat. Nagyon tetszik, amit látok Dánieltől, remélem, ez egész évben így lesz majd.”

Tizenkét mérkőzés után a Sporting második a Nyugati főcsoportban (lemaradása kétpontnyi a Seattle Sounders mögött), Sallói hét góllal harmadik a liga góllövőlistáján – a mexikói Javier „Chicharito” Hernández (LA Galaxy) 10-zel az első, a perui Raúl Ruidíaz (Seattle) nyolccal a második.

Legfrissebb hírek

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53

Videó: Lewandowski előbb távolról, utána közelről talált be – az első góljai az MLS-ben

Minden más foci
2026.08.02. 11:13

Sallói lövését még kivédte a kapus, de a kipattanóból jött a torontói gól

Légiósok
2026.08.01. 07:44

Hét gól, Szon Hung Min-dupla és számtalan ügyességi játék – ilyen volt az idei MLS All Star-mérkőzés

Minden más foci
2026.07.30. 12:15

Messi másfél héttel a vb-döntő után edzésbe állt – videó

Minden más foci
2026.07.30. 09:31

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Pintér Dánielt nem engedte el az Inter Miami az amerikai U20-as válogatotthoz

Minden más foci
2026.07.23. 19:26