Légiósok: a góljai után megyei meccsen szurkolt Szoboszlai

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.24. 13:07
null
Szoboszlai Dominik két gólt szerzett pénteken (Fotó: AFP)
Mint ismert, Szoboszlai Dominik két gólt szerzett a német labdarúgó Bundesliga 2. fordulójában (később megválasztották a forduló legjobbjának), pénteken. Ezt követően a magyar válogatott játékos két hétvégi szabadnapját kihasználva hazautazott, és a megyei I. osztályban szereplő nevelőegyesületének, a Főnix FC-nek szurkolt a lelátón.  

 

A Mányi TK és a székesfehérvári Főnix FC vasárnap délutáni megyei I. osztályú mérkőzésére (2–1-es mányi győzelem) nem várt vendég érkezett, Szoboszlai Dominik, aki pénteken – 224 nappal az átigazolása után – lépett először kezdőként pályára az RB Leipzigben, s két remekbe szabott góllal indított.

Az Bors információi szerint a magyar középpályás baráti körben izgult nevelőegyesületéért. A lap hozzáteszi, hogy a 20 éves tehetség nemcsak a mérkőzés miatt utazott haza Németországból, hanem azért is, hogy meglepje születésnapos barátnőjét, Gécsek Fannit, aki örömkönnyekben tört ki, amikor meglátta Szoboszlait.

Legfrissebb hírek

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
10 órája

Sorozatban öt sikernél jár a Dortmund; a Leverkusen pontot szerzett Mönchengladbachban

Német labdarúgás
10 órája

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
2026.02.06. 22:38

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
2026.02.06. 13:03

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
2026.02.06. 10:25

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.02.05. 08:39

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2026.02.04. 13:29

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39
Ezek is érdekelhetik