Átigazolás: a Fiorentina magyarja Olaszországon belül váltott

2023.02.02. 10:43
null
Dénes Adrián (középen) a Cesenához került kölcsönbe (Fotó: cesenafc.com)
Az olasz harmadosztályban, a Serie C-ben szereplő Cesena labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a téli átigazolási időszak hajrájában három utánpótláskorú játékost is szerződtetett, köztük a 18 éves magyar csatárt, Dénes Adriánt az élvonalbeli Fiorentina tartalékcsapatából.

 

A Serie C-ben feljutásért harcoló, a tabellán 2. helyen álló Cesena szerdán összegezte a honlapján a január 31-én zárult átigazolási időszak hajrájában történt változásokat keretében, és bejelentette, hogy Dénes Adriánt is szerződtette a Fiorentinától. A Nemzeti Sport értesülései szerint a 18 éves csatár nyárig kölcsönbe kerül a Cesena Primavera-csapatához, amely ugyancsak az olasz tartalékbajnokság első osztályában szerepel.

Dénes 2021 nyarán szerződött a Fiorentinához a Budapest Honvéd utánpótlásából. Ebben az idényben öt meccsen szerepelt az olasz élvonalbeli klub Primavera-csapatában, vagyis tartalékegyüttesében, az előzőben pedig 28 tétmeccsen játszott az U18-as gárdában, öt gólt és egy gólpasszt jegyzett.

„Mindenképpen szerettük volna, hogy kölcsönadják, mert az utóbbi időben kevesebb játéklehetőséget kapott. Az volt a cél, hogy Olaszországban maradjon. Két Primavera-csapat is érdeklődött, a Cesena volt konkrétabb, és mivel lehetőséget látunk arra is, hogy a klub felnőttcsapatában is bemutatkozzon, ezért döntött emellett” – nyilatkozta a Nemzeti Sport megkeresésére a csatár menedzsere, Fabók Dávid.

 

Legfrissebb hírek

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
3 órája

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
4 órája

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
2026.06.30. 21:36

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
2026.06.30. 16:27

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 12:30

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 10:25

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 12:23
Ezek is érdekelhetik