Légiósok: a Barca sztárja érkezhet Kerkez Milos helyett

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2023.06.02. 18:32
null
Jordi Alba a Barcától már elbúcsúzott, Lisszabonban folytatja? (Fotó: Getty Images)
Spanyol és portugál lapértesülések szerint a Benfica Jordi Albát szerződtetné, ha nem tudja megszerezi Kerkez Milost.

Portugál lapértesülések szerint egyre kisebb az esély arra, hogy Kerkez Milos a Benficához igazol, mivel a lisszaboni klub nem tudott megegyezni az AZ Alkmaarral. Sőt, az O Jogo pénteken már azt írta, hogy a magyar válogatott balhátvéd biztosan nem igazol a nyáron a portugál csapathoz. Álex Grimaldo távozása miatt azonban ezen a poszton mindenképpen erősítenie kell a Benficának, és egybehangzó spanyol, illetve portugál források szerint a klub első számú kiszemeltje az FC Barcelonától tizenegy év után távozó Jordi Alba.

A 34 éves futballistának még hátra volt egy év a szerződéséből, de közös megegyezéssel megszüntette azt, így az idény végén távozik a katalánoktól, és szabadon igazolható lesz. Ez mindenképpen mellette szól, akárcsak a nemzetközi rutin. Az FC Barcelonával hatszor nyerte meg a spanyol bajnokságot, 2015-ben BL-győztes lett, 2012-ben Európa-bajnoki címet ünnepelhetett a spanyol válogatottal, és eddig 91-szer szerepelt a nemzeti csapatban. Sokatmondó, hogy az új szövetségi kapitány, Luis de la Fuente is behívta őt a Nemzetek Ligája négyes döntőjére készülő keretbe.

Hosszú távon viszont – Kerkez Milossal ellentétben – nyilvánvalóan nem jelent megoldást a Benficánál. A hírek szerint a BL-döntős Internazionale is érdeklődik a spanyol bekk iránt, de a Marca úgy tudja, hogy egyelőre nem érkezett érte hivatalos ajánlat. A madridi lap azt is hozzáteszi, hogy Jordi Alba célja az, hogy továbbra is magas szinten, egy BL-szereplő csapatban futballozzon, így kevés az esély arra, hogy Szaúd-Arábiába vagy az Egyesült Államokba igazol.

Legfrissebb hírek

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
1 órája

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
2026.10.11. 11:36

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Kerkez Milos élménybeszámolót tartott első válogatott góljáról Liverpoolban – videó

Légiósok
2026.10.08. 18:52

Klopp szobrot kapott a Liverpool múzeumában

Angol labdarúgás
2026.10.08. 14:14

Mbappé, Valverde, Huijsen és Konaté nélkül fogadhatja Gulácsiékat a Real

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 10:34

„Korábban sok észrevétlen futásom volt, Pedri viszont mindent lát” – Gordon könnyen alkalmazkodott a Barcelona játékához

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 17:42

„Nemcsak Argentína mond köszönetet neked, hanem az egész világ” – csapattársai búcsúztak Messitől

Minden más foci
2026.10.07. 09:28