Csongvai Áron ikszes meccsen debütált az AIK-ban; Szalai Attila kezdő volt a Standard Liege-ben

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.02.14. 23:03
Csongvai Áron egy nappal az érkezése után bemutatkozott új csapatában (Fotó: Imago Images)
Csongvai Áron kezdőként lépett pályára új együttesében, az AIK-ban, amely pénteken a Svéd Kupában 1–1-es döntetlent játszott az első osztályban újonc Degerfors labdarúgócsapatával. Szalai Attila a Standard Liege-ben először kezdett, csapata 2–1-re kikapott a Genktől a belga élvonalban, míg a holland másodosztályban a Roda Vancsa Zalánnal a soraiban szenvedett 2–1-es vereséget a Dordrecht otthonában.
Labdarúgó NB I
2025.02.13. 21:33

Csongvai Áron Svédországban folytatja pályafutását – hivatalos

Az AIK az elmúlt idényben a harmadik helyen végzett a svéd bajnokságban.

Csütörtökön jelentette be az AIK, hogy szerződteti Fehérvárról Csongvai Áront, és pénteken már a kezdőbe nevezte a Degerfors elleni Svéd Kupa-mérkőzésen. A stockholmi csapat a magyar származású, svéd válogatott Anton Salétros (aki a 2017–2018-as idényben Újpesten is játszott kölcsönben) 34. percbeni góljával szerzett vezetést, de az 53. percben Omar Faradzs egyenlített, így 1–1-gyel zárult a találkozó. A meccset Csongvai mellett a Mezőkövesden 2020 januárjától három és fél évig futballozó Dino Besirovic is végigjátszotta a hazaiaknál.

A Svéd Kupában a csoportkör küzdelmei most, ezzel a mérkőzéssel kezdődtek el. Nyolc csoport van, az AIK a 3. számú kvartettben szerepel a Degerfors, a Värnamo és a másodosztályú Trelleborgs mellett, s csak az első helyezett jut tovább az egyenes kieséses szakaszba.

SVÉDORSZÁG
Svéd Kupa
AIK–Degerfors 1–1
AIK: Csongvai Áron végigjátszotta a mérkőzést.


Szalai Attila először kezdett a Standard Liege-ben, és végig is játszotta a mérkőzést – csapata kikapott hazai pályán 2–1-re az éllovas Genktől. Az első kapott gólnál épp a magyar válogatott védőre vezette két támadó a labdát, Szalai pedig kiszolgáltatott helyzetben nem tudott segíteni. A második vendégtalálatnál pedig a gólt fejelő Tolu Arokodare épp Szalai hátára mászott fel, s bólintott nem túl szabályos körülmények között a hazai kapuba. A hajrában kiállították a Genk kapusát, a liege-i gárda büntetőből szépített, de pont nélkül maradt.

BELGIUM
Jupiler Pro League
Standard Liege–Genk 1–2
Standard Liege: Szalai Attila végigjátszotta a mérkőzést.


A holland másodosztályú Rodában Vancsa Zalán a második mérkőzésén is kezdett, s ezúttal végig is játszotta a találkozót. Csapata 2–1-re kikapott idegenben, így egyelőre nem tudott előrelépni a 9. helyről.

HOLLANDIA
Keuken Kampionen Divisie (II. osztály)
Dordrecht–Roda 2–1
Roda: Vancsa Zalán végigjátszotta a mérkőzést.


TOVÁBBI EREDMÉNYEK LÉGIÓSAINK PÉNTEKI MÉRKŐZÉSEIN

ÉSZAK-ÍRORSZÁG
Premiership
Coleraine–Glentoran 1–2
Glentoran: Gyollai Dániel őrizte a vendégek kapuját.

LENGYELORSZÁG
Ekstraklasa
Lech Poznan–Raków 0–1
Raków: Baráth Péter sérült.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Augsburg–RB Leipzig 0–0
Leipzig: Gulácsi Péter őrizte a lipcsei kaput; Willi Orbán eltiltását töltötte.
2. Bundesliga (II. osztály)
Paderborn–Preussen Münster 2–0
Münster: Németh András sérült.

ROMÁNIA
Superliga
Sepsi OSK–Hermannstadt 2–3
Sepsi: Tamás Márk végigjátszotta a mérkőzést, a 64. percben gólt szerzett; Sigér Dávid a 60. percben állt be.

SPANYOLORSZÁG
La Liga
Girona–Getafe 1–2
Girona: Yaakobishvili Antal nem volt a meccskeretben.

 

Legfrissebb hírek

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
Tegnap, 8:53

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Szalai Attila megszerezte első gólját a Pogon Szczecinben! – videó

Légiósok
2026.08.08. 18:28

Csongvai Áron kilépett a komfortzónájából, hogy később a Ligue 1-ban játsszon

Légiósok
2026.08.08. 09:45

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00

Csongvai jókor jó helyen: bérletesei számával rekordot döntött Saint-Étienne

Francia labdarúgás
2026.08.01. 12:11

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Nyílt utcán rabolták ki a belga élklub csatárát Brüsszelben

Minden más foci
2026.07.28. 12:10