Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

SALIGA NORBERTSALIGA NORBERT
2025.08.13. 09:46
null
Fotó: Nemzeti Sport
Csöndes nyári időszakon van túl a Schäfer Andrást is a soraiban tudó Union Berlin, de a magyar válogatott középpályásra így is nagy harc vár a kezdőcsapatba kerülésért.

Hullámhegyek és hullámvölgyek jellemezték Schäfer András eddigi berlini pályafutását. A csúcspont egyértelműen 2023 tavasza volt, mikor is a 37-szeres magyar válogatott játékos elévülhetetlen részt vállalt csapata történelmi, ötödik helyezésének eléréséből. Azóta viszont nehéz időket él át a 26 esztendős középpályás, s a klubja is: Schäfer évek óta bajlódik jobb lábának sajkacsontjával, az Union pedig 2024-ben kis híján kiesett, a mögöttünk hagyott évadban pedig felejthető játékkal a 13. helyen végzett a Bundesligában. Az előttünk álló idénytől azonban sokat várnak a fővárosban, a minimális elvárás a felsőházas pozíció megszerzése.

Nagy kérdés, hogy mennyiben segítheti csapatát céljai elérésében a szombathelyi nevelésű játékos. A Berliner Kurier elemzőcikkében foglalkozott az együttes jelenlegi helyzetével, s kiemelte, hogy a belső középpályás poszton van a legnagyobb harc a csapaton belül, pedig nyáron nem érkezett senki a posztra: itt többek között Rani Khedira, Janik Haberer és Alex Král is számításba jöhet. A legnagyobb áhítattal viszont az ifjú tehetség, Aljoscha Kemlein visszatérését várja a helyi publikum. A 21 éves játékos alapember volt tavaly ősszel, de februárban meg kellett műteni, emiatt fél évig nem játszhatott, de a nyári felkészülési meccseken már visszatért a pályára. Most, hogy edzésbe állt, Kemlein határozottan kijelentette, hogy minél hamarabb vissza akarja szerezni a helyét a kezdőben, ez pedig a Berliner Kurier szerint többeknek rossz hír lehet, és ebbe a körbe sorolták Schäfer Andrást is. A berlini lap ugyanakkor cikkében érezhetően elfogult Kemlein irányában, akit az Union saját nevelésű játékosaként kicsit másként kezelnek a városban, de egy biztos: Schäfer Andrásnak keményen meg kell küzdenie minden játékpercért.

Az Union a Bundesliga 1. fordulójában, augusztus 23-án a VfB Stuttgartot fogadja, de előtte is vár tétmérkőzés a csapatra: pénteken a negyedosztályban szereplő Gütersloh otthonában lép pályára a Német Kupában a legjobb harminckettő közé jutásért.

 

Legfrissebb hírek

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
21 órája

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
2026.09.23. 06:31

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot

Kézilabda
2026.09.20. 20:57