Már a Juventus is figyeli az ifi BL-ben triplázó Kovács Bendegúzt – sajtóhír

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.02.06. 14:18
Kovács Bendegúzt nagy klubok figyelik (Fotó: Getty Images)
Kovács Bendegúz kedden triplázott az alkmaari AZ színeiben a Borussia Dortmund ellen 4–0-ra megnyert labdarúgó ifjúsági Bajnokok Ligája-mérkőzésen, így főszerepet játszott csapata továbbjutásában.

A német sport1.de híre szerint a Juventus figyeli Kovács Bendegúzt. Az utánpótlás-válogatott magyar csatár kedden háromszor talált be az AZ színeiben a Borussia Dortmund elen 4–0-ra megnyert ifjúsági Bajnokok Ligája-mérkőzésen, így főszerepet játszott csapata továbbjutásában.

A német sajtóban már korábban is megjelent a torinóiak érdeklődése, emellett említették az Aston Villát, valamint a Stuttgartot is mint az „új Woltemade” lehetséges következő állomáshelyét.

A 18 éves játékost ugyanis a Newcastle támadójához hasonlítják, nemcsak magassága, hanem játékstílusa miatt is. Kiemelik, hogy 199 centiméteres magassága ellenére nem tűnik sem lassúnak, sem nehézkesnek, éppen ellenkezőleg.

Kovács 2021 nyarán került Hollandiába, de tavaly nyáron lemondott róla az Ajax. Ezt követően került az Alkmaarhoz, és ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve 23 meccsen 22 gólnál jár, sőt, bevette az Ajax kapuját is.

„Igazi gólgép. Erős fizikuma és fejelőképessége mellett lenyűgöző a gólveszélyessége, a befejezőképessége és a magasságához képest szokatlanul kifinomult technikája is. Kovács abszolút győztes típus, a fiatal Erling Haalandra emlékeztet.”

 

Legfrissebb hírek

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:48

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
Tegnap, 11:05

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
2026.08.12. 21:31

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
2026.08.12. 20:47

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
2026.08.12. 12:53

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2026.08.12. 07:34

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
2026.08.11. 08:53