Nagyot lépett a görög bajnoki cím felé Varga Barnabás csapata

H. Á.H. Á.
2026.04.06. 12:16
null
Koita (alul) gólját Varga egészen közelről követhette figyelemmel (Fotó: aekfc.gr)
Vasárnap este a görög labdarúgó-élvonal rájátszásának első fordulójában az AEK Athén 1–0-ra győzött az Olympiakosz otthonában, s ezzel öt körrel a vége előtt ötpontos előnybe került a Varga Barnabást 80 percen át foglalkoztató fővárosi csapat.

A válogatott március végi két mérkőzését bokasérülése miatt kihagyó Varga a kezdőcsapat tagjaként futott ki az Olympiakosz otthonában a gyepre, s már az ötödik percben ünnepelhetett: Aboubakary Koita szerencsés lövésével megszerezte a vezetést az AEK. Mint utóbbi kiderült, ez volt a meccs egyetlen érvényes találata, vagyis az AEK öt fordulóval a bajnokság zárása előtt öt pontra növelte előnyét az egyaránt 58 pontos PAOK és a most legyőzött Olympiakosz előtt, a felsőházi játszás negyedik résztvevője, miközben az 50 pontos Panathinaikoszt már csak a csoda mozdíthatja el a 4. helyről.

Ami a találkozót illeti, írtuk, Koita szerezte az egyetlen érvényes gólt, merthogy a rendes játékidő ráadásának nyolcadik percében – Varga ekkor már nem volt a pályán, a 80. percben lecserélte Marko Nikolics vezetőedző – az Olympiakosz is betalált, ám hosszas VAR-ozás után a német Tobias Steiler játékvezető les miatt érvénytelenítette Yusuf Yazici gólját. 

Mindenesetre a győzelem után a korábban az FC Fehérvárt is edző Marko Nikolics a görög Sportal szerint elégedetten értékelte a mérkőzést.

„Ezért az eredményért jöttünk ide. Öt pont az előnyünk, nem adhatjuk a hülyét, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, ugyanakkor a földön kell maradnunk és folytatni a munkát. Jár a gratuláció a játékosoknak, a stábtagoknak, a szurkolóknak, mindenkinek a csapat körül. Tudom, hogy mit jelent az Olympiakosz otthonában nyerni, de ez egyelőre csak egy győzelem a rájátszás első fordulójában, semmi több” – fogalmazott Nikolics a mérkőzést követő sajtótájékoztatón, ám ezzel vélhetően nem értett vele egyet az a (görög sajtó szerint) több ezer AEK-drukker, aki hatalmas bulit csapva fogadta a győztes csapatot annak stadionjánál hajnali egy óra körül, azt skandálva: „Itt vagyunk, itt vagyunk, mi vagyunk a bajnokok!”

Mindenesetre, ahogy Marko Nikolics is fogalmazott a sajtótájékoztatón, a csapatra most egy nap pihenő vár, aztán megkezdik a Rayo Vallecano elleni, csütörtökön esedékes Konferencialiga-negyeddöntőre a felkészülést, s csak utána foglalkoznak majd a PAOK elleni hétvégi bajnokival.

 

Legfrissebb hírek

„Bennem van szégyenérzet, ha kihagyok egy helyzetet” – Varga Barnabás a hibák utáni kettőzött erőről

Légiósok
1 órája

Keresztes Krisztián tovább élné az álmait Skóciában

Légiósok
5 órája

„Meglátjuk, lesz-e lehetőségünk megtartani”– Szalai Attila jövőjéről beszélt edzője

Légiósok
6 órája

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
2026.05.22. 21:44

Julian Jenner: Kovács Bendegúzban minden megvan, hogy a magyar válogatott első számú csatára legyen

Légiósok
2026.05.22. 09:50

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
2026.05.21. 06:38

Varga Barnabás: Még több gólt és még több trófeát szeretnék szerezni Athénban!

Légiósok
2026.05.20. 18:50

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
2026.05.19. 22:30
Ezek is érdekelhetik