Paralimpia: negyven magyar sportoló lehet ott Londonban

MTI MTIMTI MTI
2012.02.02. 13:02
Címkék
Körülbelül negyven magyar sportoló lehet ott a nyári paralimpián, melyre tizenketten már megszerezték a kvótát.

Ezt Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke jelentette be azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen a szervezet együttműködési megállapodást kötött az Allianz Hungáriával. Az eseményen aláírt szerződés értelmében összesen 85 sportoló és edző részesül kiemelt biztosítási ellátásban, illetve a külföldi viadalokon megsérült versenyzők ellátásáról a megállapodásban rögzített egyedi szolgáltatás keretein belül gondoskodnak. A biztosító mindemellett pénzügyi segítséget is nyújt az MPB-nek, s ez az összeg Gömöri elmondása szerint a szakmai és az adminisztratív munka támogatására használható fel.

„A paralimpiai nevezési listát a májusi közgyűlésen hagyjuk majd jóvá - mondta az MPB elnöke. - Időközben a Sportkórház közreműködésével elindult a londoni játékokra készülő sportolók kiemelt egészségügyi ellátása, s a paralimpikonoknak az elkövetkező időszakban három doppingellenőrzésen kell majd átesniük."

Gömöri tájékoztatása szerint eddig Berecki Dezső, Csonka András és Pálos Péter asztaliteniszező, Sors Tamás és Vereczkei Zsolt úszó, Gurisatti Gyula és Dávid Krisztina sportlövő, Szabó Nikolett cselgáncsozó, valamint Osváth Richárd, Szekeres Pál, Krajnyák Zsuzsanna és Dani Gyöngyi vívó szerzett kvótát.

Gömöri megemlítette, hogy a londoni paralimpián az enyhén értelmi fogyatékosok is újra versenyezhetnek. Ebben a kategóriában Pálos már megszerezte a kvótát, atlétikában nagyon valószínű, hogy lesz magyar versenyző, úszásban pedig – ahogyan az MPB elnöke fogalmazott – van remény a sikeres kvalifikációra.

„A múlt pénteki közgyűlésen az új sporttörvény által előírt kötelezettségeknek eleget téve az MPB országos szövetséggé alakult, így megszűnt a 2004-ben megkapott köztestületi státusza" - tette hozzá Gömöri, utalva arra, hogy a hazai sportéletben január 1-től egyetlen köztestület, a Magyar Olimpiai Bizottság vette át az irányító szerepet, állami feladatokat ellátó civil szervezetként.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
10 perce

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
46 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
54 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
1 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik