Birkózás: egy győzelem és két vereség az olimpiai selejtező rajtján

2012.04.20. 14:56
Címkék
A 96 kg-os Kiss Gergely győzelemmel, az 55 kg-os Molnár Róbert és a 66 kilós Wöller Gergő pedig vereséggel kezdte a birkózók Szófiában zajló olimpiai selejtezőjét, amelynek első, pénteki napján hat szabadfogású súlycsoport küzdelmeit bonyolítják le.

Kiss rögtön az első párban szőnyegre lépett és könnyedén, tusgyőzelemmel intézte el a görög Grigoriosz Kriaridiszt. Az első menetet még csak 1:0-ra nyerte meg egy lábfogásból indított mögékerüléssel, de a folytatásban előbb riválisa lábát elkapva hátára döntötte az ellenfelét, majd a földön megforgatta és leszorította a két vállát. A folytatásban a 2001-ben világ-, 2008-ban Európa-bajnok grúz Georgij Gogselidze következik, s még két meccset kell nyernie a kvótáért.

Wöllernek már a nyolcaddöntőbe kerülésért birkóznia kellett a görög Andreasz Triantafillidisz ellen. Az első menetet egy lábra támadásból elért mögékerüléssel megnyerte (1:0), a másodikban egy hasonló akciót megkontrázva riválisa szerzett vezetést, de harmadjára ismét siker koronázta ugyanazt a technikát. Ugyanakkor a magyar nem figyelt eléggé, és a menet vége előtt a görög földre rántotta őt (1:2). A harmadik két percben végig Wöller volt aktívabb, nem akarta a sorsolásra bízni a továbbjutást, de az utolsó másodpercekben egy akcióját megkontrázva ismét a görög csinált pontot (0:1), így ő jutott tovább.

A legkisebbeknél Molnár Róbert a nyolcaddöntőben nem bírt az idei Eb bronzérmesével, a török Ahmet Pekerrel. Riválisa az első két percben lábfogással ledöntötte és megpörgette őt (0:3), a második felvonásban pedig derekánál fogva megragadta és a hátára döntötte, majd újra megpörgette, végül állásból egy mögékerüléssel vetett véget a küzdelemnek (0:6). Így Wöller és Molnár sem szerzett kvótát Szófiában.

A 60 kilós Molnár József és a 74 kg-os Hatos Gábor később, csupán a negyeddöntőben kezd, azaz annyiból szerencsés volt a sorsolásuk, hogy csak két meccset kell nyerniük a kvótaszerzéshez. Ugyanakkor utóbbinak, ha legyőzi a lengyel Tomasz Rogiszt, akkor vélhetően az oroszok olimpiai, kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnoka, Adam Szajtyijev következik az elődöntőben, aki hat év után tért vissza a szőnyegre.

Minden kategóriában a fináléba jutás ér londoni indulási jogot.

Legfrissebb hírek

Vajon ma is lesznek 11-esek? Újabb három mérkőzéssel folytatódik a vb

Foci vb 2026
2 perce

Egy kapus és három gólszerző – a hétfői meccsek legjobbjai

Foci vb 2026
10 perce

Mintha magamat látnám – Ronaldo így méltatta Kylian Mbappét

Foci vb 2026
12 perce

Tizenkét verseny, két magyar pilóta – az International GT Open a Hungaroringre érkezik!

Egyéb autó-motor
17 perce

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
20 perce

Zlatan Ibrahimovic: Nem ismertem rá a holland csapatra

Foci vb 2026
40 perce

Zavargások törtek ki Hollandiában a vb-kiesés után

Foci vb 2026
54 perce

„Mondja meg valaki Nagelsmann-nak, hogy ez így nem mehet tovább!” – sajtóvisszhang

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik