London 2012: fellobbant az olimpiai láng Görögországban

Vágólapra másolva!
2012.05.10. 11:37
null
Ino Menegaki görög színésznő meggyújtja az olimpiai lángot (Fotó: Reuters)
Címkék
Meggyújtották a londoni nyári olimpia lángját csütörtökön a görögországi Olümpiában.

 

A fáklyát Héra istennő 2600 éves temploma előtt egy „papnő" korhű jelmezben, a Nap sugaraival, egy fém parabolatükör segítségével lobbantotta fel.

A láng egyhetes, csaknem 2900 kilométeres görögországi útja során negyven várost érint, és jövő csütörtökön érkezik Athénba, a régi Olimpiai Stadionba, majd másnap adják át Angliában a vendéglátóknak. Brit körútja után az olimpiai láng a július 27-i megnyitón lobban fel a londoni Olimpiai Stadionban.

Olümpia volt a helyszíne az ókor egyik legfontosabb sportversenyének, amelyet négyévenként augusztusban, az első telihold idején tartottak. A játékokat a hagyomány szerint Kr. e. 776-ban rendezték meg először Zeusz tiszteletére, majd 1170 évvel később, 393-ben tiltotta be I. Theodosius római császár, aki a versenyt pogány jellegűnek ítélte.

London az első város, amely – 1908 és 1948 után – harmadszor rendezhet olimpiát.

Legfrissebb hírek

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
11 perce

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
47 perce

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
17 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
17 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
18 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
18 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
18 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
19 órája
Ezek is érdekelhetik