London 2012: három Eb-győztes is a spanyol keretben

MTI MTIMTI MTI
2012.07.03. 18:34
A vasárnap Európa-bajnoki címét megvédő spanyol labdarúgó-válogatottból három játékos, Juan Mata, Jordi Alba és Javi Martínez is bekerült a londoni olimpiára készülő spanyol csapat előzetes keretébe.

Luis Milla szövetségi edző kedden nevezte meg azt a 22 játékost, akik közül kiválasztja majd a játékokon szereplő 18 fős csapatát.

A három Eb-győztes mellett tagja a keretnek még többek között a Manchester United kapusa, David De Gea és a Chelsea középpályása, Oriol Romeu, illetve az FC Barcelonát erősítő Cristian Tello, Thiago Alcántara és Martin Montoya is.

„Azt hiszem, senki sem gondolhatja, hogy ez a csapat vetekedhet a nagy válogatottal – mondta a szakember. – Játékfelfogásban megegyezik a két együttes, ez mégis egy másik csapat, amelynek megvan a maga karaktere.”

Az olimpiai labdarúgótornán alapvetően 23 éven aluli játékosok szerepelhetnek, de válogatottanként három túlkoros nevezésére lehetőség van.

 

A SPANYOLOK BŐ OLIMPIAI KERETE
Kapusok: De Gea (Manchester United), Joel Robles (Atlético de Madrid), Diego Marino (Villarreal)
Védők: Azpilicueta (Olympique Marseille), Jordi Alba (Barcelona), Javi Martínez (Athletic Bilbao), Domínguez (Borussia Mönchengladbach), Montoya (Barcelona), Botía (Sporting Gijón), San José (Athletic Bilbao), Inigo Martínez (Real Sociedad)
Középpályások: Thiago Alcántara (Barcelona), Ander Herrera (Athletic Bilbao), Koke (Atlético Madrid), Oriol Romeu (Chelsea), Isco (Málaga), Mata (Chelsea), Muniain (Athletic Bilbao)
Támadók: Adrián (Atlético Madrid), Álvaro Vázquez (Espanyol), Tello (Barcelona), Rodrigo (Benfica)

 

 

Legfrissebb hírek

„Életem egyik legrosszabb napja ez” – de Nico Williams nem adja fel

Foci vb 2026
2026.06.28. 12:37

Nemcsak kezelt, kacsintott is: így üdvözölte a spanyol királyt Pau Cubarsí – fotó

Foci vb 2026
2026.06.27. 17:50

Amerika pite: a világ legjobb játékosa és az aranylabdás is Franciaországnál – vb-kibeszélő, 16. nap

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:34

„Nem én döntöttem így, ő akart lejönni” – Muslera lecseréléséről Bielsa

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:59

Spanyolország hozta a kötelezőt a fejben teljesen széteső Uruguay ellen, s megnyerte csoportját

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:00

Videó: Muslera újabb hibája után győztek a spanyolok

Foci vb 2026
2026.06.27. 02:57

Yamal, Oyarzabal, Baena hármassal rohamoznak a spanyolok Uruguay ellen – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:57

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37
Ezek is érdekelhetik