Olimpia: Sidi Péter és edzője nem csalódott

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2012.07.30. 12:24
Amint arról már beszámoltunk, a londoni olimpián a légpuska selejtezőjében Sidi Péter a 13. helyen zárt, ezzel nem jutott be a döntőbe. A selejtező után a magyar versenyző edzője, Herczegh Szabolcs értékelt.

„Úgy számoltunk, hogy maximum három hiba férhet bele – mondta az MTI-nek Herczegh Szabolcs, Sidi edzője. – Mivel a verseny első harmadában ennyi már összejött, nehéz volt visszajönni, és lőni 40 hibátlant. Ha a végén csúszott volna be ennyi hiba, akkor még lehetett volna korrigálni. Ezzel együtt nem vagyunk csalódottak, Péternek van még két versenye az olimpián, ott tud jól szerepelni. Eddig az edzések is jól sikerültek, nem is izgul, és várja a folytatást.”

Sidi Péter a Magyar Rádiónak nyilatkozott. „A második sorozatban becsúszott két hiba, ami sajnos megakasztotta a lendületemet. Ezek után minden lövésért jobban meg kellett küzdeni, a végén próbáltam taktikát váltani, de nem jött be. Készülök a továbbiakra, van még hátra olyan számom, amiben világbajnok vagyok” – mondta a légpuska sikertelen selejtezője után a sportlövő.

A magyar versenyző pénteken a kisöbű szabadpuska fekvő, míg jövő hétfőn, kedvenc számában, a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett versenyben szerepel. Utóbbiban ő a világ- és Európa-bajnoki címvédő.

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09