Olimpia: Sidi Péter nem jutott be a döntőbe légpuskában

2012.07.30. 11:29
null
Sidi Péter (középen) nem jutott be a döntőbe légpuskában (Fotó: Szabó Miklós)
Sidi Péter férfi légpuskában kezdte meg szereplését a londoni olimpián. A magyar sportlövő a selejtezőben 594 körrel zárt, ami nem volt elég a döntőbe jutáshoz.

A szám 2010-es világbajnoki ezüstérmese és háromszoros Európa-bajnoka, Sidi Péter a férfi légpuska selejtezőjének első sorozatában egy lövést rontott el, így 99 körrel zárt.

A második sorozatban azonban már kétszer is rontott. Ezután két hibátlan, vagyis 100-as kör következett, majd egy 99-es, ami után már kérdésessé vált, hogy a négy éve Pekingben hatodik Sidi bejut-e a nyolcas fináléba.

Sajnos nem jutott, ugyanis az utolsó sorozatban is kétszer hibázott, és e két újabb rontás miatt maradt le a fináléról, végül 594 körrel a 13. helyen fejezte be a selejtezőt (596 körrel továbbjutott volna).

A döntőt a román Alin George Moldoveanu nyerte meg az olasz Niccolo Campriani és az indiai Gagan Narang előtt.

A magyar versenyző pénteken a kisöbű szabadpuska fekvő, míg jövő hétfőn, kedvenc számában, a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett versenyben szerepel. Utóbbiban ő a világ- és Európa-bajnoki címvédő.

„Úgy számoltunk, hogy maximum három hiba férhet bele – mondta az MTI-nek a selejtező után Herczegh Szabolcs, Sidi edzője. – Mivel a verseny első harmadában ennyi már összejött, nehéz volt visszajönni, és lőni 40 hibátlant. Ha a végén csúszott volna be ennyi hiba, akkor még lehetett volna korrigálni. Ezzel együtt nem vagyunk csalódottak, Péternek van még két versenye az olimpián, ott tud jól szerepelni. Eddig az edzések is jól sikerültek, nem is izgul, és várja a folytatást.”

Sidi Péter a Magyar Rádiónak nyilatkozott. „A második sorozatban becsúszott két hiba, ami sajnos megakasztotta a lendületemet. Ezek után minden lövésért jobban meg kellett küzdeni, a végén próbáltam taktikát váltani, de nem jött be. Készülök a továbbiakra, van még hátra olyan számom, amiben világbajnok vagyok” – mondta a légpuska sikertelen selejtezője után a sportlövő.

 

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09