Olimpia: Szilágyi elődöntős és éremért vívhat Londonban

Vágólapra másolva!
2012.07.29. 15:33
Szilágyi Áron éremért vívhat, miután a német Max Hartung legyőzésével bejutott az elődöntőbe a férfi kardozók versenyében a londoni olimpián.

Jól kezdtek a felek: három másodperc, három tus, az első kettőt Szilágyi adta, aki ezt követően 3:1-re is vezetett, de 4:3-nál már Hartungnál volt az előny. Felváltva estek a találatok, a magyar vívó 8:7-es vezetésénél következett a szünet.

A folytatásban két egylámpás tussal kezdett Szilágyi, aki utána lendületbe jött és 12:7-re is elment. Hartung nem adta fel, és 13:13-ra egyenlített, a kiélezett pillanatokban azonban helyén volt a magyar vívó szíve, és 15:13-ra megnyerte az asszót.

A folytatásban két egylámpás tussal kezdett Szilágyi, aki utána lendületbe jött és 12:7-re is elment. Hartung nem adta fel, és 13:13-ra egyenlített, a kiélezett pillanatokban azonban helyén volt a magyar vívó szíve, és 15:13-ra megnyerte az asszót.

Szilágyi magyar idő szerint 19 órakor lép pástra az elődöntőben, amelyben Nyikolaj Kovaljov lesz az ellenfele.

OLIMPIA 2012, FÉRFI KARD EGYÉNI
NEGYEDDÖNTŐ
Szilágyi Áron (magyar)–Max Hartung (német) 15:13

 

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
3 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
20 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik