Olimpia: edzője szerint járt a bronz a dél-koreai labdarúgónak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.08.22. 12:04
Címkék
Hong Mjung Bo, a dél-koreai olimpiai labdarúgó-válogatott edzője szerint játékosát, Jun Vu Pakot nem kellett volna eltiltani a londoni díjkiosztóról azért, mert a megnyert bronzmérkőzés után politikai állásfoglalást tartalmazó táblát mutatott fel.

„Ugyanolyan mértékben járult hozzá a sikerhez, mint bármelyik másik futballistánk, ezért szerintem megérdemli a bronzérmet″ – mondta szerdán a dél-koreai felnőtt válogatott korábbi legendás játékosa, aki 135 alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben, s a 2002-es, Japánnal közösen rendezett világbajnokságon csapatkapitányként segítette a végül negyedikként zárt gárdát.

Jun Vu Pak a Japán ellen 2–0-ra megnyert bronzmeccs után „Dokdo a mienk!” feliratú transzparenst emelt fel. Az Olimpiai Charta szigorúan tiltja a politikai manifesztumokat az ötkarikás játékokon, ezért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) arra kérte a dél-koreaiakat, hogy Pak ne legyen jelen a finálét követő éremosztáskor. Később a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) is fegyelmi eljárást indított a játékos ellen, aki még mindig nem kapta meg a bronzmedált.

Az ügy előzménye az, hogy Ri Mjong Bak dél-koreai elnök augusztus 10-én látogatást tett a Koreai Köztársaság által ellenőrzött, de Japán által is magáénak követelt japán-tengeri szigeteken, diplomáciai botrányt okozva Szöul és Tokió között. A látogatás elleni tiltakozásul a japán külügyminisztérium ideiglenesen hazarendelte szöuli nagykövetét, s behívatta a Koreai Köztársaság tokiói diplomáciai képviselőjét.

Ez volt az első alkalom, hogy egy dél-koreai államfő meglátogatta a Koreai Köztársaságban Dokdo, Japánban Takesima néven ismert szigeteket. A lépésre napokkal az előtt került sor, hogy a Koreai Köztársaság megünnepelte a japán gyarmati uralom alóli felszabadulás évfordulóját, s mindössze néhány órával azt megelőzően, hogy a két ország válogatottja lejátszotta volna a bronzmeccset a londoni olimpián.

Legfrissebb hírek

Világklasszisok előtt mutatkozott be az új szintre lépő magyar kerékpárcsapat

Kerékpár
32 perce

Téli olimpia: magyar rövid pályás gyorskorcsolyázóknak tetszik a versenyhelyszín

Téli olimpia 2026
39 perce

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

Minden más foci
41 perce

Modell, többszörös olimpikonok, nagy feltámadó és fiatal csillagok – a téli olimpia legnagyobb sztárjai

Téli olimpia 2026
47 perce

Atlétika: dopping miatt eltiltották a 10 mérföld világcsúcstartóját

Atlétika
48 perce

Téli olimpia: a 41 éves Vonn szakadt keresztszalaggal is 120 fölötti tempóval száguldott

Téli olimpia 2026
55 perce

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében

Téli olimpia 2026
56 perce

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik