Olimpia: félmilliós tömeg fogadta Tokióban a japán érmeseket

MTI MTIMTI MTI
2012.08.20. 12:30
Címkék
A helyi olimpiai bizottság becslése szerint félmillió szurkoló köszöntötte Tokió központjában a londoni nyári játékokon sikeresen szerepelt japán sportolókat.
A 76 érmes közül 71 részt vett a Ginza negyedben rendezett hétfői felvonuláson, amelyen nyitott tetejű buszok szállították a versenyzőket. Ott volt közöttük az egyéni összetettben győztes tornász, Icsimura Kohei, valamint a női birkózásban egyaránt sorozatban harmadszor aranyérmes Josida Szaori és Icso Kaori. Ezúttal is nagy lelkesedés fogadták a világbajnok, Londonban ezüstérmes női labdarúgókat, akik rendkívül népszerűek a szigetországban. Londonban a japánok 38 érmet szereztek, hét aranyat, 14 ezüstöt és 17 bronzot. Az összeredmény rekordnak számít, a korábbi csúcs a 2004-es athéni játékokon született, 37 medáliával. A siker hozzájárult ahhoz, hogy a japánok derűsebben lássák a jövőt a tavalyi pusztító földrengés és szökőár után, egyúttal pedig lehetőséget teremtett arra, hogy a 2020-as olimpia rendezéséért versenyben lévő Tokió bizonyítsa: az ország lakóit igenis megmozgatják a nyári játékok. A japán főváros, amely a 2016-os olimpiáért is harcba szállt, többek között azért nem lehetett befutó – a házigazda Rio de Janeiro lesz –, mert a helyi lakosság nem volt elég lelkes, az elvártnál visszafogottabban támogatta a kezdeményezést. Jelenleg is hasonló a helyzet, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közelmúltban elvégzett felmérése szerint Tokió lakóinak még mindig csak a 47 százaléka támogatja a rendezést, miközben ez a szám a szintén versenyben lévő Isztambul esetében 73, Madridéban pedig 78. Ennek a hátránynak a lefaragásában segíthet a londoni sikeres szereplés, amely élénk lelkesedést váltott ki Japánban. A 2020-as játékok helyszínét 2013 szeptemberében, Buenos Airesben jelölik ki.
Legfrissebb hírek

Ismét hátrányba került a Loki – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
8 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
23 perce

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
23 perce

Milák Kristóf országos csúccsal Európa-bajnoki bronzérmes 100 gyorson

Úszás
24 perce

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
34 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
36 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton – videó

Úszás
37 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
46 perce