Olimpia: Most nem voltunk szerencsések - Schuch

2012.08.10. 20:01
Címkék
A svédek ellen elveszített olimpia elődöntő után Schuch Timuzsin úgy véli, ezúttal nem voltunk szerencsések, mint Izland ellen, míg Fazekas Nándor szerint két nagyon fontos szélső ziccert rontottunk.

Schuch Timuzsin: „Az első félidőben primitív gólokat kaptunk, főként azok fájtak, amelyeket emberelőnyben játszva kaptunk. Küzdöttünk, hajtottunk, de amíg Izland ellen szerencsések is voltunk, most nem."Schuch Timuzsin: „Az első félidőben primitív gólokat kaptunk, főként azok fájtak, amelyeket emberelőnyben játszva kaptunk. Küzdöttünk, hajtottunk, de amíg Izland ellen szerencsések is voltunk, most nem."

Lékai Máté: „Bár futottunk az eredmény után, végig nyílt volt a meccs, ami az utolsó percekben dőlt el: a svéd kapus megfogott két ziccert."

Harsányi Gergely: „Végtelenül sajnáljuk ezt a meccset, amivel már megszerezhettük volna az érmet, és pályafutásunk legnagyobb sikerét értük volna el már ma. Én az Izland elleni negyeddöntő fáradtságát éreztem a csapaton, megvoltak a helyzeteink, csak kimaradtak, hiányzott a koncentráció. Az utolsó tartalékjainkat kell mozgósítanunk."

Fazekas Nándor: „A végén kihagytunk két olyan szélső ziccert, amelyet az ilyen fontos meccseken be kell lőni. Persze, ez benne van a játékban, és egyik szélsőnket sem szabad hibáztatni, de a fontos meccsek, márpedig ez az volt, a fontos pillanatokban dőlnek el."

Legfrissebb hírek

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
6 perce

Zlatan Ibrahimovic: Nem ismertem rá a holland csapatra

Foci vb 2026
25 perce

Zavargások törtek ki Hollandiában a vb-kiesés után

Foci vb 2026
40 perce

„Mondja meg valaki Nagelsmann-nak, hogy ez így nem mehet tovább!” – sajtóvisszhang

Foci vb 2026
47 perce

A mexikói szurkolók éjszakai „szerenáddal” lepték meg az ecuadoriakat – videó

Foci vb 2026
53 perce

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
53 perce

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
55 perce

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik