Megyei foci: összeesett a kapus, két játékos és a játékvezető mentette meg az életét

T. Z.T. Z.
2024.04.15. 12:41
A két csapat játékosai egyemberként kívántak jobbulást Zubó Norbertnek (Fotó: heol.hu/beküldött)
Tragikus véget is érhetett volna a Váraszó–Istenmezeje Heves vármegyei III. osztályú vasárnapi labdarúgó-mérkőzés – számolt be róla a Heol.hu. Történt ugyanis, hogy a vendégek kapusa, Zubó Norbert egy ütközést követően nekiesett a kapufának, és annyira beverte a fejét, hogy elvesztette az eszméletét. A kapus életét két játékos és a játékvezető mentette meg.

A Heol.hu beszámolójából kiderült, hogy a találkozón a hazai váraszói csapat szerezte meg a vezetést a 9. percben, a gól előtt azonban a menteni igyekvő Zubó Norbert a kapufának esett. Az istenmezejeiek kapusa beütötte a fejét, aminek következtében mozdulatlanul terült el a pályán.

Az eszméletét vesztő kapusnak hazai részről Szabó Márton, a vendégek közül pedig Horváth Ferenc sietett a segítségére. Gyorsan ott termett a játékvezető, Pádár Szabolcs is, ők hárman stabilizálták a kapus állapotát. A „nyelvét lenyelt” Zubó Norberthez a Magyar Labdarúgó-szövetség Heves vármegyei igazgatója, Farkas Ádám hívott mentőt. A várakozás közben helyi részről az egészségügyi képzettséggel rendelkező Csóka Zsolt is bekapcsolódott a segítségnyújtásba. A 37 éves kapus már azelőtt magához tért, hogy a mentő megérkezett volna, ám kivizsgálásra Egerbe szállították – foglalta össze az eseményeket a Heves vármegyei hírportál.

Az elvégzett orvosi vizsgálatok megállapították: szerencsére nem történt nagy baj, a kapust azonban megfigyelésre benn tartották a Markhot Ferenc Kórházban. 

A meccs egyébként folytatódott, Zubó pótlására a vezérszurkoló Balázs Ádám állt a kapuba. A vendégjátékosokat azonban vélhetően nagyon megviselte az ijesztő jelenetsor, a folytatásban ugyanis további négy gólt szerzett a Váraszó, és 6–2-re megnyerte a találkozót.

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest mozgalmas meccsen győzte le a Debrecent a kánikulában

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 17:30

Romboló építkezés – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 22:57

Kiabálás az ETO öltözőjében, Athénba távozhat a csapatkapitány – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 14:23

Kata Mihály: A remek hangulat garantálva van a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:05

Fiatal magyar támadóval erősített a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 16:34

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.07.25. 23:02

ZTE: négy fiatal játékos is profi szerződést kapott – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 09:55

Ghánai U-válogatott csatárt igazolt az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 16:48