Szabics hozta a megújulást
A magyar válogatott 5-1 arányban legyőzte Luxemburgot. Ennyi az említésre méltó hír, no meg azért az, hogy a felnőtt válogatottban bemutatkozó Szabics Imre pályára lépése után hét perccel megszerezte első gólját, majd a lefújás előtt még rá is duplázott.

Szabics Imre két góllal debütált a válogatottban

Szabics Imre két góllal debütált a válogatottban
Hozzá kell tenni, hogy a 40. percben bravúrral hárította Braun lövését, így megmentett bennünket a szégyentől, hogy hátránnyal forduljunk. A félidőben Gerának és Tökölinek is akadtak szép megmozdulásai, amelyhez a lelkes – és még friss – luxemburgiak csak asszisztáltak, de e lehetőségek hajszál híján ugyan, de kimaradtak.
A második játékrészben frissített Gellei kapitány, és pályára küldte a nép által követelt Szabics Imrét is, aki hét perc után lőtt debütáló góljával az asztalra csapott, és beindította a magyar hengert. Tíz perc elteltével egy szép akció végén lőtt góllal Lisztes, majd a 68. percben közelről Kenesei vette be Gillet kapuját. Ekkor már csak egy csapat volt a pályán, ellenfelünk ugyanis teljesen elkészült erejével, és közelről "élvezte” a magyar támadásokat. Így tanúi lehettek a magyar válogatott születendő csillaga bemutatkozásának is, amely igencsak fényesre sikerült. Szabics Imre ugyanis nem lakott jól egyetlen góllal, éhségét pedig a hosszabbítás második percében szerzett bombával csillapította. Az ifjú titán rendkívül agilisan, lendületesen játszott; bizonyítani akarásával új erőt vitt a magyar válogatottba, és bemutatkozása tökéletesre sikerült. Érdemeiből semmit nem von le az a tény, hogy a mérkőzés végén a derék luxemburgiak már szinte ólomlábakon mozogtak.
Magyarország-Luxemburg 5-1 (1-1)
Megyeri út, 1500 néző, V: Damir Skomina (szlovák)
G: Gera (18.), Szabics (52., 90+2.), Lisztes (61.), Kenesei (68.), illetve Strasser (26.)
sárga lap: Peters (90+3.)
Magyarország: Király (Babos, a szünetben) - Salamon, Dragóner (Bódog, 49.), Juhár - Tokody (Kabát, a szünetben), Lipcsei, Lisztes (Zavadszky, 79.), Lőw (Füzi, 58.) - Tököli (Szabics, a szünetben), Gera (Miriuta, a szünetben), Kenesei (Tóth N., 69.)
Luxemburg: Gillet - Peters, Schauls, Hoffmann (Posing, 71.), Federspiel - Leweck (Mannon, 88.), Molitor, J. Strasser, Rémy - Cardoni, Braun (Huus, 69.)
Gellei Imre, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: - Az első félidőben a vártnál jobban játszott Luxemburg, játékosaim pedig pontatlanul és lassan futballoztak. Hiába harcoltunk ki mezőnyfölényt, ez nem vezetett eredményre. Szerencsére bejöttek a félidei cserék, ezáltal gyorsabb és ötletesebb lett a játékunk, s ennek köszönhetően magabiztosan győztünk.
Allan Simonsen, a luxemburgi válogatott szövetségi kapitánya: - Gratulálok a magyarok győzelméhez, amelyet teljesen megérdemeltek. Csalódott vagyok, mert az első félidőben jól játszottunk, de a második játékrészre elfogyott az erőnk, és ez négygólos vereséghez vezetett. Annak viszont örülök, hogy bebizonyítottuk, tudunk futballozni.
Túl vagyunk egy mérkőzésen, amely lényegében csak csapdákat tartogatott a magyar válogatott számára. Mert valljuk meg, igazán jól nagyon nehezen jöhetett volna ki ebből a találkozóból nemzeti csapatunk. A döntetlen, sőt akár egy szoros győzelem is kudarcnak számít, és még nagyobb arányú siker esetén is jön ugye a legyintés. Kérem, ez csupán Luxemburg volt.
Nos, azért ezúttal teljesítette feladatát csapatunk, és közel kiütéses győzelmet aratott, ám szomorú tény, hogy amíg az ellenfél erejéből, telt igencsak megnehezítette a dolgunkat, pontosabban mi tettük nehézzé a sajátunkat. Az első félidőben mutatott játék ugyanis – a kihagyott lehetőségek, és a kapott gól miatt - elkeserítő volt, és csak a második félidőben vált felszabadulttá a válogatott, elsősorban Szabics Imrének köszönhetően. Luxemburg tehát kipipálva, ám marad a kérdés milyen célt szolgált ez a találkozó? A lettek elleni Eb-selejtező előtti felkészülésnek azért talán komolyabb feladatot is kaphattak volna a játékosok, a nézői érdektelenségen pedig nem érdemes csodálkozni. A szurkolók képesek értékén kezelni egy-egy összecsapást, márpedig egy tét nélküli, megjósolhatóan macska-egér párharc ma már igen keveseket hoz lázba. A bravúros teljesítményt azonban igenis díjazzák a drukkerek, akik közül még Lengyelországba is többen elkísérték a válogatottat, mint ahányan szerda este a Megyeri úton megjelentek.
Nehéz bármilyen következtetést levonni ebből a mérkőzésből, bár ha a már közhelynek számító összeszűkült futballmezőnyből indulunk ki, öt gólt szerezni egy nemzetközi találkozón akár elismerésre is méltó lehet, főleg ha figyelembe vesszük, hogy szerdán Lichtenstein 1-0-ra legyőzte a vb-résztvevő Szaúd-Arábiát. Azért ebbe túlságosan mégse éljük bele magunkat.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






