Válogatott: Rudolf és Futács kikerült, Nikolics kerettag

2014.09.30. 13:43
null
Nikolics Nemanja mégis utazhat Bukarestbe (Fotó: Szabó Miklós)
Szűkítette a magyar labdarúgó-válogatott Románia és Feröer elleni Európa-bajnoki selejtezőjére készülő keretét Dárdai Pál megbízott szövetségi kapitány, aki az NB I kilencedik fordulóját követően Simon Ádámnak és Nikolics Nemanjának is meghívót postázott, Futács Márkóra és Rudolf Gergelyre ellenben csak vésztartalékként számít.

 

Dárdai Pál, a magyar válogatott szövetségi kapitánya múlt pénteki bemutatkozó sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozta a válogatott bő keretét, kedden pedig a 24 fős szűkített együttesét is kijelölte. A korábbi bő keret tagjai közül Pintér Ádám a hétvégén arról tájékoztatta Dárdai Pált, hogy sérülése nem az elvárt ütemben javul, ezért a következő két mérkőzésen nem tud a válogatott rendelkezésére állni. A kapitány a hétvégi forduló után Simon Ádámot, a Videoton védekező középpályását és Nikolics Nemanját, a fehérváriak támadóját is meghívta – számolt be róla az mlsz.hu.

Az NB I góllövőlistáját vezető támadóról Dárdai Pál a múlt heti sajtótájékoztatón elmondta: bár első körben nem került a bő keretbe, számára is nyitva a kapu a válogatottba kerülésre. Nikolics hétvégi játékával meggyőzte a kapitányt, aki meghívásáról elmondta: a gólerős csatár ugyan nem rendelkezik jelentősebb nemzetközi rutinnal, viszont motivált, karakteres játékos, és egy megerősített középpálya előtt nagy erőssége lehet a válogatottnak.

A kapitány elmondta: a szűk keretből most kimaradókra – Forró Gyulára, Nagy Dominikre, Pintér Ádámra, Pölöskei Zsoltra, Varga Szabolcsra, Futács Márkóra és Rudolf Gergelyre – vésztartalékként számít az edzőtáborozás végéig.

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZŰKÍTETT, 24 FŐS KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Fulham), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők:
Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (DVTK), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Simon Krisztián (Újpest FC), Tamás Krisztián (Varese), Vanczák Vilmos (Sion), Varga József (DVSC-Teva)
Középpályások:
Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kovács István (Videoton FC), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Simon Ádám (Videoton FC), Stieber Zoltán (Hamburg), Tőzsér Dániel (Watford), Varga Roland (Győri ETO)
Támadók:
Nikolics Nemanja (Videoton FC), Priskin Tamás (Győri ETO), Szalai Ádám (Hoffenheim)

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

NB I: Fenyő Noah végleg az Újpesté

Labdarúgó NB I
2026.06.15. 18:16

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15
Ezek is érdekelhetik