NS: Dárdai fejtörője; Puskás cseleit elemzik; Hosszú kihívója - kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.10. 23:20
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:
♦ Az idény egyik legfontosabb meccsére készülő válogatott tagjai Telkiben hangolnak a finnek elleni összecsapásra. Az elszántság, a győzni akarás alap, Dzsudzsák Balázs és társai Dárdai Pál szövetségi kapitányért is játszanak. A játékosok mindegyike optimista, a kapitányt pedig egy fejtörő foglalkoztatja. De mi újság a csoportellenfeleink háza táján? Részletek a keddi Nemzeti Sportban!

♦ Üldöző és üldözött: bár csak négy pont az MTK hátránya a Videoton mögött, Kanta József szerint nekik inkább hátrafelé kell figyelniük.

♦ Hét szűk esztendő után ülhet le újra élvonalbeli csapat kispadjára Lengyel Ferenc, aki a Lombard-Pápa eredménytelen játékának okait akarja megkeresni és persze kijavítani.

♦ Pelé, Di Stéfano és Puskás cseleit, remek mozdulatait elemezték ki és próbálják továbbadni. A Coerver-módszerrel reformálná meg a nem túl eredményes magyar utánpótlásképzést az MLSZ.

♦ A katalán identitás erősítését szolgálta, hogy többek között Xavi, Piqué és Montoya is leadta voksát a függetlenségről, ám tény, beláthatatlan következményekkel jár, ha a Real Madrid elveszíti legnagyobb vetélytársát.

♦ A nem is olyan régen még sikert sikerre halmozó, olimpiai bajnokokat a soraiban tudó Vasas mára teljesen szétesett, már az ob I-ben is a tízbe kerülésért harcol. Van visszaút?

♦ „Izgalommal várom a döntést” – mondta Talant Dujsebajev, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki szívesen átalakítaná a csapat programját, ha a nemzetközi szövetségtől esélyt kapunk a vb-szereplésre. A magyar szövetség vezérkara mindenesetre megteszi a szükséges lépéseket.

♦ A például Gyurta Dánielt is a csúcsra vezető Széles Sándor szerint a még csak 13 éves Gyurinovics Fanni a riói olimpián akár még Hosszú Katinkát is legyőzheti.
Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35

Meglepő, de megérdemelt győzelmet aratott a Barcika a Vidi ellen

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:30