Labdarúgás: „Az Aranycsapat a nemzeti történelem része”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.20. 19:07
Az Aranycsapat nem csupán a magyar sporttörténet része, hanem „a magyar nemzet történetének ügye” – jelentette ki Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület vezetője kedden sajtótájékoztatón a debreceni Nagyerdei Stadionban.

Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke emlékeztetett: kezdeményezésére Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tavaly április 1-jén, Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóján hirdette meg az Aranycsapat-emlékévét, amely az új Puskás-stadion – vagy ahogy ő említette: az Aranycsapat-stadion – átadásával zárul.

Addig számos rendezvényt tartanak az Aranycsapat tagjaihoz kapcsolódó helyszíneken és évfordulókon szerte az országban, illetve a Kárpát-medencében. Az ünnepségsorozat kiemelkedő eseménye lesz november 25-e, az évszázad mérkőzésének 65. évfordulója, de számos közönségtalálkozót, Kárpát-medencei tanulmányi versenyt szerveznek, és emlékbélyeg kiadását is tervezik – sorolta Lomnici Zoltán. Megjegyezte: mindehhez még forrásokat kell keresniük, mert programjaikat a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), illetve az állam támogatása nélkül szervezik.

Tevékenységük legfőbb céljának nevezte az Aranycsapat emlékének ápolását, és azt, hogy „minden magyar ember megértse, mit jelent a háborúkat vesztett, bűnösnek kikiáltott országnak az Aranycsapat győzelme, s a magyarság értse meg, hogy az Aranycsapat működése, győzelme a huszadik századi magyar történelem egyik legjelentősebb eseménye volt”.

Ifj. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédjének fia hozzátette: az emlékév testülete szeretné „az Aranycsapat szellemi hagyatékát továbbadni, és megerősíteni a fiatalokban”.

A sajtótájékoztatón utaltak az egykori Aranycsapat-tag Buzánszky Jenő és a Debreceni Egyetem (DE) kapcsolatára: a hátvéd az intézmény nagykövete volt. Emlékére minden évben megrendezik a Buzánszky Jenő egyetemi labdarúgókupát.

A verseny idei nagydöntőjét szerdán tartják a DE sporttudományi oktatóközpont sportcsarnokában – közölték a sajtótájékoztatón.

Legfrissebb hírek

Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

Magyar válogatott
2026.02.04. 17:51

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
2026.02.04. 07:00

Szobrok árnyéka – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2026.01.25. 23:01

Megjelent az első, hivatalosan licencelt Puskás-kártyakollekció

Magyar válogatott
2026.01.03. 10:30

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
2025.12.22. 13:46

NS-főhajtás: a száz éve született Bozsik Józsefre emlékeztek a Farkasréti temetőben

Magyar válogatott
2025.11.28. 19:03

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

A 6:3 és a Puskás Ausztráliában is műsorra kerül a Magyar labdarúgás napján

Magyar válogatott
2025.11.25. 12:56
Ezek is érdekelhetik