Válogatott: Nemzetközi szinten limitált játékosaink vannak – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.10. 11:05
null
Dárdai Pál siófoki nyaralása alatt beiktatta programjába a magyar válogatott Ausztrália elleni mérkőzését (Fotó: Török Attila)
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak értékelte az Ausztrália elleni felkészülést, amelyet a mieink 2–1-re elveszítettek. A szakvezető úgy véli, Georges Leekens taktikailag jó döntést hozott, de hiányérzete van amiatt, hogy nem láthatott több fiatalt a pályán. A Hertha BSC vezetőedzője a mérkőzés előtt az M4 Sportnak megosztotta gondolatait a magyar futball jelenlegi helyzetéről.

„Látszott, hogy megtervezett, megkomponált a csapat futballja. A cserék talán megzavarták a társaságot, addig azonban kimondottan jól futballozott a válogatott. Nekünk voltak nagy helyzeteink, az ellenfélnek nem. Edzőként úgy láttam, hogy Georges Leekens kapitány a párokra alapozott, és ez jó döntés volt. A jobb oldalon Lovrencsics Gergő és Varga Roland duója jól működött, a másik oldalon Szabó János és Sallai Roland kettőse is hatékony volt, Vadócz Krisztián és Varga József pedig stabilitást adott a középpályának. Talán csak Kleinheisler Lászlótól reméltem többet. Ebben a szerkezetben ugyanis többet kellett volna megjátszania a szélsőket, hogy több veszélyes beadásra érkezhessen elöl Szalai Ádám” – értékelte az ausztrálok elleni mérkőzést Dárdai Pál.

„Kár az első ausztrál gólért, nem volt veszélyes helyzet. Sajnáltam Dibusz Dénest, hogy rosszul ért a labdába. Ám dicséret jár a játékosoknak – különösen Fiola Attila hozzáállása tetszett –, hogy nem adták fel, és kierőszakolták az egyenlítést, amelyre rászolgáltak. Nagy kár, hogy az utolsó pillanatban egy balszerencsés labdaérintés vereséget eredményezett. A cserékről még annyit, hogy szívesen megnéztem volna néhány fiatalt, mire képes ezen a szinten, például Szoboszlai Dominiket, akiről jókat hallani külföldön is” – tette hozzá a korábbi szövetségi kapitány, aki a mérkőzés előtt az M4 Sportnak elmondta véleményét a magyar válogatott jelenlegi helyzetéről.

„Lehet, hogy csúnyán hangzik, de limitált játékosaink vannak nemzetközi szinten. Kell nekik egy biztonságos rendszer, amit be kell gyakorolni, és ehhez idő kell. Ahhoz, hogy működjön a csapat játéka, rengeteget kell együtt dolgozni. A játékosoknak, a vezetőknek és a közvéleménynek is türelemre van szüksége” – vélekedett Dárdai, akitől Molnár Mátyás, az M4 Sport riportere megkérdezte, mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy Georges Leekens irányításával a magyar válogatott jó eredmény(eke)t érjen el.

„Nehéz megsaccolni. Én annak idején úgy döntöttem, hogy a Pintér-csapatot kitöröltem és az Egervári-csapatra építettem, mert annak volt egy kohéziós ereje és jó csapatszelleme. Ezt próbáltam megerősíteni más taktikai elemekkel. Ha úgy vesszük, a jelenlegi együttes a Storck-féle csapat. Ezeket a játékosokat ő nézte ki, ő válogatta be. Most össze kell gyúrni őket, de ez csak úgy működik, hogy a játékosok magukra szednek nemzetközi tapasztalatot, az Európa-ligában és a Bajnokok Ligájában játszanak, mert akkor könnyebb a szövetségi kapitány szerepe. Nekem azért volt könnyebb, mert én meglovagoltam ezt, illetve behívtam a »régi«, rutinos játékosokat, akik nekem mindent megcsináltak” – emlékezett vissza a Hertha BSC vezetőedzője, aki szerint az utánpótlásban sokkal keményebb munkát kell elvégezni ahhoz, hogy előrelépjen a magyar labdarúgás.

Dárdai elárulta, a világbajnokság mérkőzéseit Zamárdiban kíséri majd figyelemmel baráti körben, míg jelenleg Siófokon nyaral családjával.

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
13 órája

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

 A megye egyben sem a gólkirályi cím a lényeg – Priskin Tamás

Képes Sport
2026.01.19. 14:44
Ezek is érdekelhetik