Álomvilág – Vincze András jegyzete

Hirtelen azt sem tudja az ember, hogy miről írjon: Dzsudzsák Balázs búcsúmeccséről, a fiatal Németh András meghívásáról, a Marco Rossinak átadott olasz taktikai elemzésről, Luxemburgról, Görögországról, a vb nyitó napján várhatóan telt házas Puskás Arénáról?

Ez azért érdekes, mert nem volt olyan régen, amikor a válogatott év végi meccse(i) kapcsán azon ment a búsongás, mi a fenének kell ilyenkor (is) játszani. Már kopogtatott a tél, kuporgott néhány ezer (sőt volt, hogy csak néhány száz) futballfanatikus az omladozó lelátón, s ha ráadásul azon a ködös, hideg, nyirkos estén hazai pályán kikapott a nemzeti csapat, odalett az egész évben morzsánkként gyűjtögetett maradék jókedv is.

Ma pedig…

Igencsak jó érzés készülődni a nemzeti csapat évbúcsúztató mérkőzéseire, sőt belefészkeli magát az ember lelkébe az is, amire évtizedeken át vágyakozott, hogy örömmel várja a labdarúgók soron következő erőpróbáját. Ezt az érzést irigyeltük anno a favoritnak számító válogatottaktól: letettek valamit az asztalra, nem csupa keserűséggel, kudarcélménnyel, rossz eredménnyel a hátuk mögött érkeztek el a novemberi vagy éppen decemberi, még kötelező kilencven perchez – a játék öröméért kocoghattak ki a pályára. Persze előfordulhat, hogy sem Luxemburg, sem Görögország ellen nem lesz majd akkora a „durranás”, mint amilyen boldogságot jelentett sikerre vinni a meccset Anglia vagy éppen Németország ellen, de azért sokat elmond, hogy ott mocorog az emberben: a Katar–Ecuador vb-nyitány után jobb, sőt talán sokkal jobb meccset láthat november 20-án 20.15 órától a legszebb magyar stadionban.

Persze tudom, telhetetlen az ember, hiszen lehetne még ennél is jobb: 1986 után ismét világbajnokságon pályára lépő magyar válogatottnak szurkolni.

Merész álom lenne?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!