„Apu védőangyalként terelget az élet útján” – 20 éve hunyt el Zavadszky Gábor
a nagyobb képméretért!
Két évtizede – aki emlékszik rá, aligha felejti el a napot: 2006. január 6-án Cipruson életét vesztette Zavadszky Gábor négyszeres válogatott futballista. A Ferencvárosban lett ismert, tagja volt a zöld-fehérek bajnokcsapatának 1995-ben és 1996-ban, a klub történetének első Bajnokok Ligája-gólja előtt ő adta a passzt Lisztes Krisztiánnak (Zürichben Vincze Ottó további két góljával 3–0-ra győzött a csapat a Grasshoppers ellen), 1993-ban, 1994-ben és 1995-ben Magyar Kupát nyert. Aztán 1998-ban Dunaújvárosba szerződött, ahol 2000-ben ünnepelhetett bajnoki címet, 2001-ben lett az MTK Budapest játékosa, amellyel 2003-ban – az utolsó pillanatban éppen a Ferencvárost megelőzve – harmadik klubjával negyedszer lett aranyérmes. Majd 2004 őszén visszatért a Fradihoz, 2005 elején igazolt Ciprusra, és egy évig, haláláig a limassoli Apollon játékosa volt.
Négy meccs a felnőttválogatottban |
 Zavadszky Gábor részt vett az 1996-os atlantai olimpián – a magyar csapat azóta sem jutott ki az ötkarikás játékokra, amelyen előtte 1972-ben szerepelhetett. Az A-válogatottban négy alkalommal jutott lehetőséghez: 2000. február 23-án, fiai első születésnapján Ausztrália ellen az Üllői úton mutatkozott be, a vendégek 3–0-ra győztek. Két és fél évvel később, 2002 novemberében ugyancsak a Ferencváros régi stadionjában volt válogatott, akkor Moldova ellen (1–1) a szünetben állt be. 2003. április 30-án Luxemburg ellen 5–1 Újpesten, ekkor a 78. percben cserélték be, június 11-én San Marinóban pedig a 79. percben, ezen a mérkőzésen 5–0-ra nyert a magyar csapat. |
Ikrei, Roland és Norbert 1999. február 23-án születtek, vagyis hetedik születésnapjuk előtt vesztették el édesapjukat.
Hamarosan 27 évesek lesznek a fiúk. Mi van velük? Milyen emlékeik vannak?
„Nagyon kicsik voltunk, nekem mégis kristálytisztán megvan az a húsz évvel ezelőtti nap – mondta lapunknak a Dubaiban utolért dr. Zavadszky Norbert. – Korábbról homályos pillanatok is megvannak: azt gyakran emlegetjük, amikor Cipruson egy hatalmas játékboltban jókora kirakóval lépett elénk. Nagyon tetszett, de anyu nem engedte: túl nagy a doboz, nem fér fel a repülőre, ezt most apu szépen visszateszi a polcra – a mai napig sokszor nevetve felhánytorgatjuk anyunak, hogy az a játék mennyire hiányzik. Nekem rémlik, hogy az MTK kupát vesz át, és akkor mi is ott ugráltunk az emelvényen, a serleget is felemelhettük. És az a nap… Nagyon szerettük az apai nagyszülőket, és a nagymama sírt nagyon – emlékszem, mennyire furcsa volt, mert addig csak a nevetés, a jókedv volt jellemző abban a házban, nem értettem, mi baj történhetett. Anya mondta, hogy hazamegyünk és megbeszéljük: leültetett a kanapéra minket, és közölte a hírt. Ma azt gondolom, kicsik voltunk ahhoz, hogy felfogjuk, mit jelent ez: soha többé nem találkozhatunk, nem beszélgethetünk apával.”
„Lelkileg készülök erre a napra, de nem félek tőle – mondta Zavadszky Roland. – Évek óta minden kedden kimegyek a temetőbe, hacsak nem vagyok külföldön, vagy nagyon messze a fővárostól, ott a helyem. Ráadásul apué mellett van nagyapa sírja is, őt 2017-ben vesztettük el. Az más érzés volt, egyfelől nem derült égből villámcsapásként ért minket, másrészt sokkal nagyobbak voltunk, megértettük, felfogtuk, miről van szó. Észrevettem, hogy nekem egyfajta elvonulás a világ zajától a keddi látogatás: megnyugszom, elcsendesedik minden körülöttem. Ott vagyok velük. Teljesen kikapcsolnak ezek az órák, és tudom, éppen keddre esik a huszadik évforduló, természetesen ott leszek most is.”
Megmenthették volna az életét |
Kétezerhét végén, csaknem két évvel a haláleset után az Index számolt be arról, hogy a ciprusi vizsgálat során megváltoztatta korábbi véleményét a kirendelt igazságügyi orvosszakértő, és elismerte, az eredeti diagnózissal ellentétben nem az általa feltételezett sokktüdő, hanem DIC (disszeminált intravaszkuláris koaguláció) okozta Zavadszky Gábor halálát. A DIC a véralvadási rendszer zavara miatt kialakuló kóros vérrögképződés és fokozott vérzékenység, a vérben apró rögök keletkeznek, elzárva a kis ereket, miközben elhasználódnak a véralvadási faktorok és vérlemezkék, és ez elállíthatatlan vérzést okoz. A ciprusi orvosszakértői véleményt dr. Keller Éva igazságügyi orvosszakértő elfogadhatatlannak találta. Álláspontja szerint Zavadszky Gábornál a halála előtti utolsó mérkőzésen bekövetkezett sérülése miatt kiterjedt combszövetelhalás alakult ki. A futballista egy szerdai mérkőzésen elszenvedett sérülésétől a pénteken bekövetkezett haláláig saját kérésére három alkalommal járt orvosi rendelőben, mivel állapota folyamatosan romlott. Csütörtökön röntgenvizsgálatot, míg pénteken részleges MRI-vizsgálatot végeztek rajta, kifejezetten a sérült lábról, s ezek megerősítették a belső combizomsérülést, nagy kiterjedésű ödémát mutattak. Ennek ellenére vérnyomásmérés, vérvétel, laborvizsgálat egyáltalán nem történt.  |
„Az is megvan, hogy a temetéskor az volt a fontos, mi ránthassuk le a leplet apu szobráról, de nagypapa nem engedte, s ezen vitáztunk – emlékezett Norbert. – Ma már fura erre gondolni, de kicsi gyerekek voltunk. Azt hiszem, a középiskolai években kezdtem igazán érezni a hiányát: kamaszként kellett volna egy erős támasz, az apakép. Anya vitahelyzetben kevésbé alkuképes, ha nem értettünk egyet, hiányzott apa, akitől segítséget kérhettünk volna – hozzáteszem, ma hálás vagyok édesanyámnak, hogy szigorú volt velünk, inkább csak nagyon odafigyelt ránk. Az egyetemen láttam, hogy a társaim időnként apás programot szerveztek, meséltek róla, ez beleszúrt a szívembe. De megesett, hogy egy barátunk a keresztnevén szólította az édesapját: amikor rákérdeztem, miért, azt mondta, miattunk, nem akarta, hogy rossz érzés legyen bennünk, amiért az apa szót használja. Simon Tiborral, a legendás Simi fiával beszélgettünk erről: ő tizennégy évesen vesztette el az édesapját, már értette, felfogta, mi történik, neki sokkal nehezebb lehetett feldolgozni. Mire mi megértettük, mi történt, évek teltek el, és hozzászoktunk a hiányához.”
„A gyerekkori emlékek mellett apu barátainak visszaemlékezései alapján van képem róla – fogalmazott Roland. – Mosolygós, nyugodt, pozitív személyiség, mindenki így jellemezte, így őrzöm őt magamban. Ma azt gondolom, hogy apu afféle védőangyalként terelget az élet útján, kísér engem, fontos pillanatokban gondolok arra, mit szólna ehhez vagy ahhoz a döntéshez, itt van velem, kísér az utamon.”
(Fotó: Szabó Miklós)
Zavadszky Gábort sokan szerették, a vezetékneve sem gyakori. Amikor a fiúk bemutatkoznak, gyakran visszakérdeznek: csak nem?
„Amikor időnként taxival utazunk vagy ételt rendelünk, ott ugye meg kell adni a nevet, akkor gyakran kérdezik: mi vagyunk azok? – mondta Roland. – Ha a kormányablakban kell ügyet intézni, ott is felfigyelnek a névre. És mi is futballozunk, az ellenfelek, a játékvezetők is jelzik, tudják, ki volt az édesapánk. Pasaréten, a Vasasban kezdtünk játszani, majd a Hegyvidékben folytattuk. Később korábbi csapattársunk, régi jó barátunk, Scheer Maximilián hívott: édesapja egyesülete az Unione, hozzuk létre a második csapatot, a budapesti negyedik osztályból feljutottunk a másodikba.”
„Én is szerettem ott futballozni – elevenítette fel Norbert. – Tizennégy lehettem, amikor hetente egyszer mehettem Székesfehérvárra, a Főnix csapatához edzeni, a nyári táborában is ott voltam. Szoboszlai Dominikkal, Csoboth Kevinnel, Bolla Bendegúzzal, a ma az MTK-ban szereplő Bévárdi Zsomborral játszhattam, jó szívvel emlékezem vissza erre, Szoboszlai Zsolt edzőként és pedagógusként is sokat jelentett nekem. A nevet felismerik, igen: a Pázmányra jelentkeztem, csak oda adtam be a felvételit, apu is oda járt, szóba sem jöhetett más. A sportjogot Bérczes László oktatta, aki tanította aput is, de jártam Borbély Zoltán óráira, aki szintén ismerte őt.”
Mindenki szerette, igazi csapatember volt |
 Nem biztos, hogy sokan meglépték volna, amit Zavadszky Gábor 1998 nyarán: az előző idény ezüstérmesétől, a Ferencvárostól átigazolt az élvonalba frissen felkerülő Dunaferrhez. Utólag kijelenthető, jó döntést hozott, hiszen részese lett a dunaújvárosi klub legnagyobb sikereinek. 1998. július 25-én játszotta az első bajnokiját a Varga Zoltán irányította új csapatában (hazai pályán 3–2-es vereség a DVTK-tól), a következő fordulóban pedig már meg is szerezte első gólját (2–3 a Vasas otthonában). A Nyíregyháza elleni 6–1-es és a Videoton elleni 3–1-es bajnokin is duplázott, végül 12 góllal zárta a bajnoki évet, sokat tett azért, hogy a Dunaferr az ötödik helyen fejezze be az idényt. És innen is volt feljebb! Az 1999–2000-es évad ugyan 2–1-es debreceni kudarccal indult, a következő 33 fordulót vereség nélkül hozta le a bajnoki címig menetelő együttes, amelyben a legtöbbször jobb oldali középpályást játszó Zavadszky Gábor továbbra is nélkülözhetetlen alapember volt. Sokszor nyújtott kiemelkedő teljesítményt, hogy mást ne mondjunk, a második fordulóban két gólt szerzett az Újpest (4–0) ellen, novemberben háromszor talált be a ZTE (4–0) kapujába, 2000. május 13-án pedig a bajnoki címről döntő, MTK Hungária elleni 4–1-es idegenbeli meccsen ő szerzett vezetést csapatának. A harmadik újvárosi idényében többször is a kispadról szállt be, ugyanakkor továbbra is fontos játékosa volt csapatának, és végül ezüstéremmel búcsúzott el Dunaújvárostól. Aki rendszeresen ott volt akkoriban a Dunaferr mérkőzésein, esetleg belelátott a csapat hétköznapjaiba, tanúsíthatja, Zavadszky Gábort mindenki szerette, és nemcsak futballistaként tartotta sokra, hanem emberi tulajdonságai miatt is tisztelte. Természetesen közéjük tartozik a csapattárs Salamon Miklós is, akivel minden tekintetben megtalálta a közös hangot.  (Fotó: Dömötör Csaba) „Úgy emlékszem, Varga Zoli bácsi hívására érkezett a Ferencvárostól Dunaújvárosba, méghozzá Igor Nicsenko és Dejan Milovanovics társaságában – mondta lapunknak a kétszeres válogatott védő. – Középpályás volt a posztja, de sorra rúgta a gólokat, az első pillanattól kezdve meghatározó játékosnak számított. Pillanatok alatt megtaláltuk a közös hangot, de gyorsan hozzáteszem, vele ez nem volt nehéz, mindenkivel jó viszonyt ápolt. Közöttünk talán a humor lehetett a legerősebb kapocs. Amikor két edzésünk volt, gyakran feljött hozzánk pihenni, rengeteg időt töltöttünk együtt. Az edzések után sokszor kint maradtam még pluszmunkát végezni, Zava gyakran csatlakozott, mindig vevő volt rá. Nem emlékszem, hogy bárkivel is konfliktusa lett volna, igazi csapatember volt. Megdöbbentett, ami vele történt Cipruson, január hatodikával kapcsolatban mindig az ő neve ugrik be. Jó lenne, ha nem csak akkor emlékeznénk rá, amikor a halála kerek évfordulójához érkezünk…” |
És mi van ma a fiúkkal?
Merre indult el az életük az iskola után?
„Vagyonvédelmi céget vezetünk egy barátommal, egyre több megrendelésünk van, fejlődünk, növekszünk – mondta Roland. – Vannak más elfoglaltságaim is, de most ez a legfontosabb, ezzel törődöm a legtöbbet.”
„A jogi diploma megszerzése után menedzserként helyezkedtem el – válaszolta Norbert. – Többet számolok, mint jogászkodom, de nem bánom: a tőzsde, a pénzügyi világ mindig is jobban vonzott, így a vállalati szférában dolgozom. Dubaiban élek, itt működik egy magyar csapat, amelyhez csatlakoztam. Nyaranta tudok csak hazamenni, hiányzik, hogy nem tudok ott lenni a Ferencváros vagy – főleg – az MTK meccsein. Apa nagyon szeretett az MTK-ban játszani és a Fradival is szoros a kapcsolat – de az MTK-val családiasabb: apu minden születésnapján és a halála minden évfordulóján keresnek minket, velünk együtt ápolják az emlékét.”
VÉLEMÉNYEK |
 Egervári Sándor (a Dunaferrnél és az MTK-nál is Zavadszky Gábor edzője volt): – Nagyon jó futballista volt, és rendkívül barátságos ember. Ha megrúgták a mérkőzésen, még ő mosolygott vissza a szabálytalankodó játékosra. Dunaújvárosban és az MTK-nál is dolgozhattam vele, rúgta a gólokat, adta a gólpasszokat, mindkét klubnál meghatározó futballistának számított. Példás családi életet élt, nem mondhatok mást, nagyon hiányzik. Emlékszem a pillanatra, amikor a játékosok zokogva hívtak a halálhírével, és most, amikor beszélünk róla, megint potyognak a könnyeim. |
 (Fotó: Árvai Károly) Dunai II Antal (az olimpiai válogatott szövetségi edzője): – Nagyon rendes, fegyelmezett labdarúgó volt, mindig mindent megtett a győzelemért. Ha visszagondolok, a mosoly folyamatosan ott volt az arcán. Egy játékosnál fontos a tehetség és persze az is, hogy keményen melózzon, ő ilyen tekintetben is rendben volt. Helyzetbe tudott kerülni, ezt többek között a skótok elleni olimpiai selejtezőn is bizonyította, amikor győztes gólt szerzett, és azzal kijutottunk az atlantai olimpiára. |
 (Fotó: Czinege Melinda) Bognár György (az MTK-nál volt Zavadszky Gábor edzője): – Amikor az MTK-hoz hoztuk, nyilván a kezdőcsapatba igazoltuk, ám az első két-három meccsen nem ment neki a játék. Mentünk le a pályáról, és az egyik szurkoló bekiabált: meddig nézzük még ezt a Zavadszkyt, Gyuri?! Mondtam, amíg nem játszik jól… A következő mérkőzésen győztes gólt lőtt, folyamatosan jól játszott, aminek nagyon örültem, nem kérdés, remek igazolása volt a klubnak. Emberileg is csak jót mondhatok róla, felfoghatatlan volt, amikor megtudtam, mi történt vele Cipruson. A nevével kapcsolatban mindig a tragédiája ugrik be, és persze az, milyen jól futballozott. |
Száz év rádiózás: számtalan sportsiker története
