Lemerre napokon belül megy

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.07.03. 21:20
Címkék
Lemerre-nek az állásába kerül a kudarc
Lemerre-nek az állásába kerül a kudarc
Lemerre-nek az állásába kerül a kudarc
Lemerre-nek az állásába kerül a kudarc
Lemerre-nek az állásába kerül a kudarc
Lemerre-nek az állásába kerül a kudarc
Mint tudjuk, a francia válogatott címvédőként csúnyán leszerepelt a világbajnokságon. A négy éven keresztül a világ futballját uraló együttes az A-csoportban három mérkőzésen mindössze egy pontot tudott szerezni, gólt annyit sem, és szégyenszemre még az egyenes kieséses szakaszt sem érte meg. A legtöbb gall hívő már akkor arra számított, hogy Roger Lemerre szövetségi kapitány beadja a lemondását, ám ez nem következett be. Az Aimé Jacquet örökét átvevő szakember mindössze annyit mondott, hogy ha a szövetség vezetői úgy gondolják, akkor távozik, önként azonban nem akar felállni a székéből.
Most azonban alighanem mennie kell. Legalábbis a következő nyilatkozatból erre következtethetünk. "Nem látok más megoldást. De az utódát július vége előtt hivalosan biztosan nem nevezzük ki” – fogalmazott Claude Simonet, a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) elnöke. Egyértelmű szavak, csak nincs kimondva a végső ítélet: Lemerre-nek mennie kell. Alighanem már fogalmazzák is a határozatot, amelynek szövegét július 6-án, a szövetség ülésén fognak ismertetni…
Lemerre menesztése egyébként logikus lépésnek tűnik, a franciák szerint hiába nyert két éve Európa-bajnokságot, az még sokkal inkább Jacquet sikere volt, az még inkább az előd által felépített csapatból kicsúszó eredménynek tekinthető. Most, amikor igazán alkotni kellett volna, amikor például Zinedine Zidane nélküli játékot kellett volna felépíteni, akkor Lemerre csődöt mondott. Semmit sem tudott tenni, a szenegáliak és az uruguayiak ellen is ötlettelen volt a csapat játéka – igaz, a szerencse sem állt az oldalukra –, majd Zizou-val felállva a dánokkal sem tudtak mit kezdeni.
És hogy ki lesz Lemerre utóda. Ezt finoman fogalmazva is nehéz megjósolni. Kis túlzással ahány érintettnek ebben döntő szava van, annyian említenek egy-egy jelöltet. Simonet például a Le Havre mesterét, Jean-Francois Domergue-et favorizálja, Michel Platini Jacques Santinit, a Lyon volt trénerét próbálja tűzközelbe hozni, mellettük azonban még Alain Giresse (FAR Rabat), Philippe Troussier (volt japán szövetségi kapitány) és Jean Tigana (Fulham) is megnyerheti a versenyt.
Valami viszont már eldőlt: Franciaország legközelebb augusztus 21-én, Tunézia ellen lép pályára barátságos mérkőzésen.
Legfrissebb hírek

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
2 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
5 perce

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
21 perce

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
24 perce

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
54 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
1 órája

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
1 órája

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik