Elküldték a szlovák kapust

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.07.10. 20:15
Címkék
Varteks (horvát)–ZTE FC 3–0 (3–0)
Stuben
ZTE: Turi (Urai) –Kocsárdi (Král), Urbán (Csóka), Budisa, Szamosi –Babati (Nagy L.), Molnár, Balog (Homola), Egressy – Kenesei, Waltner (Sabo)
G: Hrman, Karic, Halilovic
Varteks (horvát)–ZTE FC 3–0 (3–0)
Stuben
ZTE: Turi (Urai) –Kocsárdi (Král), Urbán (Csóka), Budisa, Szamosi –Babati (Nagy L.), Molnár, Balog (Homola), Egressy – Kenesei, Waltner (Sabo)
G: Hrman, Karic, Halilovic
A zalaegerszegiek Ausztriában jártak, és a horvát bajnokság negyedik helyezettjével, a Varteks gárdájával játszottak. A magyar bajnok a kedden késő este befejeződött összecsapáson 3–0-s vereséget szenvedett a varasdiaktól. A találkozó szakmai tapasztalatait természetesen elemzik majd a kék-fehérek, de mint azt Lang József elnök elmondta, messzemenő következtetést nem kívánnak levonni. Egy azonban biztos: e találkozó kapcsán is rádöbbenhettek a játékosok, hogy a horvátok nemcsak a tétmeccseket, hanem az előkészületi mérkőzéseket is komolyan veszik. Magyarázkodni lehetne, hogy a felkészülésnek ebben a fázisában nem a csúcsforma a lényeg, de erre sincs szükség. A zalaiak mindenesetre ígérik, a július 31-ei, illetve az augusztus 7-ei NK Zagreb elleni BL-selejtezőn sokkal jobban futballoznak majd, hiszen szeretnék kiharcolni a továbbjutást.
A csapat legközelebb szombaton 11 órakor Andráshidán a Celldömölk ellen lép pályára. Jövő szerdán aztán ismét szomszédolnak majd a zalaiak, az ausztriai Heilingenkreuzban 18 órától a lengyel Górnik Zabrze ellen lépnek pályára. Ez a találkozó lesz a jövő szombati Szuperkupa főpróbája; 20.30 órakor Siófokon az e.on-ZTE –Újpest mérkőzésre kerül sor.

Ami a keretet illeti, Nagy Ferenc menedzsertől megtudtuk, hogy a szlovák Peter Holec nem lesz a ZTE labdarúgója. A kapussal ugyan elégedettek voltak, de vannak más kiszemeltjeik. A kerettel kapcsolatos döntések egyébként várhatóan péntek estig megszületnek. Friss hír még, hogy a ZTE bajnokcsapattól távozó Róth Ferenc valószínűleg hazatér, és ismét nevelőegyüttese, a Videoton futballistája lesz.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
6 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
6 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
6 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
6 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
6 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
7 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik