Baumgartner új társat kap

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.07.13. 20:30
Címkék
Jelentős változás következett be az F–3000-ben szereplő Nordic csapatnál, ahol Baumgartner Zsolt is versenyez. A tavalyi bajnoknál megelégelték a sorozatos gyenge szereplést, és megváltak az ausztrál Ryan Briscoe-tól. A 20 éves ausztrál a Toyota tesztpilótájaként szerepelt a brit csapatnál, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A hivatalos indoklás szerint azért kell Briscoe-nak távoznia, mert az F–3000-es szereplése nehezen egyeztethető össze a Toyota tesztjeivel, de állítólag a Nordic vezetőinek elégedetlensége is hozzájárult a fiatal ausztrál távozásához. A Nordic nem hivatalos tájékoztatása szerint Baumgartner mellett a jövőben a svéd Ted Björk lesz majd a Nordic másik pilótája."Meglepett, hogy Briscoe-nak távoznia kellett, de tudomásul kell venni, hogy ebben a versenysorozatban egyik pillanatról a másikra is történhetnek változások – kommentálta az esetet az Angliában tesztelő Baumgartner. – Az utóbbi időben sok kritika érte Briscoe-t, de nem gondoltam rá, hogy idény közben távozik a csapattól. Úgy hallottam, hogy a Nordic és a Toyota sem volt elégedett vele. Sajnálom, ha a változásban az is szerepet játszott, hogy kettőnk közül a befejezett versenyeken egy kivételével én értem el a jobb eredményeket, és a tesztek során is szinte kivétel nélkül megelőztem őt. Nem örülök annak, hogy a jövőben már nem versenyzünk együtt, mert szimpatikus, rendes srácot ismertem meg benne, akivel jó volt közösen dolgozni. A csapatnál egyébként nem kommentálták különösebben a váltást, csupán annyit közöltek, hogy a jövőben nem Briscoe ül majd a másik autóban. Most a héten is teszteltünk , immár a svéd Björkkel, és ugyanúgy folyik a munka, ahogy eddig. A csapatvezetés természetesen nem elégedett azzal, hogy a tavalyi sikeres év után idén még pontot sem sikerült szereznünk, de velem szemben nem türelmetlenek. Pontosan tudják, hogy számos esetben technikai problémák, műszaki hibák akadályozták a jobb szereplést.”
Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
9 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája