A Milan megkereste Alessandro Nestát

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.08.09. 19:53
Címkék
A papírformának megfelelően cselekedett a Milan. Amint kiderült, hogy a piros-feketék által üldözött Fabio Cannavaro az Internazionalét választotta, a gárda azonnal hadba indult az addig a városi rivális által csábított Alessandro Nestáért. Adriano Galliani, a Milan ügyvezető igazgatója és Sergio Cragnotti, a Lazio elnöke Szardínia szigetén már találkozott egymással, az első tapogatózó tárgyalások már meg is történtek, de a megegyezés még nagyon távolinak tűnik.
A Milan 35 millió eurót is hajlandó áldozni az olasz válogatott védőjéért, kérdés, hogy ekkora összeg meggyőzi-e a római klub vezetőit. Cragnotti csütörtökön még úgy nyilatkozott, hogy Nesta nem megy sehova, pénteken már elismerte a Milan érdeklődését, és bizony az ajánlott summa nem jönne rosszul az anyagi gondokkal küszködő fővárosi együttesnek. A bekkért korábban a Juventus is harcban volt – mi több, Cannavaróért is csatázott –, ám a "zebrák” újfent jelezték: már nem pályáznak Nestára, mert nem tudták eladni Lilian Thuramot a Manchester Unitednek.Eközben Cannavarót már be is mutatták, és a védő rögvest egy, a klub szurkolói számára roppant szimpatikus nyilatkozattal köszönt be: "Boldog vagyok, hogy ennek a nagyszerű csapatnak lehetek a tagja, az Inter előtt nagyszerű lehetőségek állnak, ezért jöttem én is ide. Az Internek és nekem is nagy álmaim vannak, és mindkettő a bajnoki címről szól. Mindent megteszek azért, hogy valóra váljanak az álmaink.”Egy harmadik scudetto-várományos, a Roma pillanatnyilag az Egyesült Államokban túrázik. A "farkasok” csütörtökön East Rutherfordban léptek pályára, méghozzá a Real Madrid ellen. A királyi gárda centenáriumi ünnepségsorozatának részét képező összecsapás gól nélküli döntetlennel végződött. A csatát 70 635-en tekintették meg, ennél több néző legutóbb 1996-ban, a Brazília–Világválogatott meccsre látogatott ki ebbe az arénába.
Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
7 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújváros FC-t a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
8 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
20 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
59 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája