A fótiak ebben az idényben először veszítettek pontot - Monor-Fót 1-1

A mérkőzésről tudósított: SZALAI ZSOLTA mérkőzésről tudósított: SZALAI ZSOLT
2002.08.17. 22:06
Címkék
GÓLSZERZÔLengyel a 39. percben Matheisz beadása után levette a labdát, és öt méterről lőtt a jobb alsó sarokba (1–0). Kapcsos a 72. percben Horváth Tamás beadását követően lőtte hat méterről a hálóba a labdát (1–1)SZÖGLETARÁNY: 5:5 (2:4)Agresszív letámadással kezdte a mérkőzést a Monor, ez megzavarta a fótiakat, akik az összecsapás elején a félpályát is alig lépték át. Ezalatt a hazaiak több ziccert is kialakítottak, a negyedik percben például Csőke István Kajli Zoltán beívelése után négy méterről a keresztlécet találta el. A nyolcadik percben Lengyel Roland fejesét védte Miski Zoltán bravúrral. Bő húsz perc elteltével már sokkal kiegyenlítettebb lett a találkozó, de ez csak abban nyilvánult meg, hogy a vendégek eljutottak sarokrúgásokig, Kisnémeth Imrének azonban nem kellett játékba avatkoznia, csupán a kirúgásoknál, mert a fótiak a kaput sem találták el. A félidő hajrája ismét a Monoré volt, a hazai együttes beszorította a többnyire az újpesti juniorok alkotta lilákat, s egy szemre is tetszetős góllal megszerezte a vezetést. A szünetben cserére szánta el magát Sarlós András, a vendégek vezetőedzője megpróbálta felpörgetni az addig alvó játékukat, mezőnyfölényt sikerült kialakítaniuk, de kapura ismét a Monor jelentett veszélyt, az 52. percben Lengyel Roland passza után Varró Zoltán óriási ziccerben a kapus kezébe emelt. Ezután is mezőnyfölényben volt a vendéggárda, de kapura a gólon kívül csak a 77. percben jelentettek veszélyt, ekkor Horváth Mihály 18 méterről tesztelte Kisnémeth Imre reflexét. Ezenfelül már csak egy említésre méltó, sajnálatos esemény történt, Siklósi László sajnálatos sérülése, aki valószínűleg heteket hagy majd ki. A játék képe alapján a döntetlen igazságosnak mondható. Az Újpest FC-Fót együttese ebben a bajnokságban először nem tudott győzni, ami azért is meglepő, mert a monoriak az őszi szezonban nem sokszor nyújtottak meggyőző teljesítményt. Ennek ellenére a vendéglátóknak is lehet hiányérzetük, hiszen sok helyzetet dolgoztak ki szombat délután, ám csak egyet tudtak kihasználni, mindesetre erre a teljesítményre már lehet építeni, biztató lehet a jövő.MESTERMÉRLEGVarga Károly: – A listavezető ellen pontot szereztünk, mégsincs okunk felhőtlen örömre.Sarlós András: – Nem tudtuk megismételni eddigi, három fordulóban mutatott jó telejsítményünket, a játék képe alapján az eredményt igazságosnak érzem.
Legfrissebb hírek

Angyalok földjén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
1 perce

Erős Gábor a nagy kihívásról: Nem építünk új csapatot az NB I-re

Labdarúgó NB II
1 perce

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
6 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
6 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
6 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
7 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik