NB I B: A gyenge játék ellenére is győztek - Kecskemét-Balassagyarmat 4-0

A mérkőzésről tudósított: FARKAS MIHÁLYA mérkőzésről tudósított: FARKAS MIHÁLY
2002.08.18. 21:00
Címkék
GÓLSZERZÔZsolnai a 6. percben középről, öt méterről a hálóba kotorta a labdát (1–0). Czéh a 35. percben 22 méterről egy kipattanó labda után a jobb felső sarokba bombázott (2–0). Kalina a 70. percben középen kiugrott, majd laposan a bal alsó sarokba csavarta a labdát (3–0). Szabó A. a 82. percben a jobbösszekötő helyéről, 13 méterről a jobb sarokba lőtte a labdát (4–0)SÁRGA LAPForgó (reklamálásért) a 36., Gáspár (Kalina buktatásáért) a 63. percbenSZÖGLETARÁNY: 6:4 (5:2)Az már a mérkőzés elején látszott, hogy mindenképpen nyerni akar a hazai kecskeméti együttes, hiszen saját közönsége előtt eddig még nem tudta győzelemmel megörvendeztetni szurkolóit. Most viszont már a hatodik percben vezetést szerzett Kiprich József alakulata, amikor Zsolnai Róbert egy kavarodás után bevette Vámos János kapuját. A 35. percben ritkán látható, szép jelenet játszódott le a pályán: jött Czéh László, és gyönyörű találattal növelte a hazai gárda előnyét. Vagyis a szünetben már kétgólos volt a hazaiak előnye, és bár a fordulás után a Balassagyarmat jól küzdött, mindent megtett a szépítésért, ám nem tudott betalálni a kecskeméti kapuba. Ezzel szemben a gyors kontraakciók befejezése végén Kalina Tibor és Szabó Attila góljai a hajrában végleg eldöntötték a meccs sorsát.MESTERMÉRLEGKiprich József: – Végre nyertünk egy olyan mérkőzésen, amelyen nem játszottunk túl jól – még a 4–0 ellenére sem. Szinte az összes helyzetünket kihasználtuk.Gergely Károly: – Úgy érzem, túlzott eredmény született. Legalább annyi helyzetünk volt, mint az ellenfélnek, de amíg mi hibáztunk, a kecskemétiek érvényesítették a lehetőségeiket.
Legfrissebb hírek

Deli Rita: Komoly sikerek kapujában a Ferencváros, jó nézni a játékukat

Kézilabda
9 perce

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
44 perce

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
56 perce

Női kézi: az Esztergom kiemelt a harmadik El-selejtezőkör sorsolásánál

Kézilabda
1 órája

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
1 órája

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
1 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Dubei Debóra a Csata Szekszárd elleni játékáról: „Hazai pályán ez a minimum”

Kosárlabda
2 órája