Hazai győzelem a hajrában

G. P.G. P.
2002.08.27. 21:24
Címkék
A Bundesligában egyelőre nyeretlen VfB Stuttgart úgy készült a Lille elleni Intertotó-kupa-fináléra, hogy a klubnál mindenki tisztában volt vele: létkérdés az UEFA-kupába jutás, különben el kell adni a legjobbakat. Vissza akar lépni ugyanis a főszponzor, könyvvizsgálók kutakodnak a papírok között, egyszóval sikeres nemzetközi szereplés nélkül reménytelen helyzetbe kerül a VfB.Ennek megfelelően a stuttgartiak habozás nélkül nekiestek az első meccsen szerzett 1–0-s előnyüket védelmező franciáknak. Az első negyedóra végén Seitz lépett ki a védők közül, elgurította a labdát Wimbée kapus mellett, ám a bíró partjelzője téves intése nyomán nem adta meg a szabályos gólt.Az épphogy elkerült pofontól észhez térve feljebb tolta védekezését a Lille, ennek eredményeképpen küzdelmes, ám kevésbé élvezetes mezőnyjáték alakult ki a pálya középső részén. Ezen időszakban előbb a "kis” Cheyrou (a liverpooli Bruno fivére, Benoit) távoli bombája keltett izgalmat – Hildebrand az égbe bokszolta a bőrt – az egyedül meglóduló Landrin meg egyenesen mellbe lőtte a vele szemben álló kapust. A félidő legvégén viszont újabb inzultus érte a német közönséget: Amanatidisz ugrott meg, a kapust is kicselezve a hálóba lőtt, de a játékvezető ismét nem adta meg a találatot, holott lesről szó sem lehetett.A második játékrész legelején Balakov beadása után Pichot a gólvonalon kézzel ért a labdához (nehéz lenne eldönteni, hogy szándékosan avagy sem), mire a bíró kiállította. Balakov azonban a büntetőt kapufára rúgta, maradt a 0–0. Ganeának akadt még egy-két nagy helyzete, ám ezektől eltekintve a hazaiakról lerítt a tanácstalanság, amint nyakra-főre ívelgettek a teljesen betömörülő védelem mögé – eredménytelenül. Egészen a 81. percig, amikor egy beadást ketten is elvétettek, Balakov viszont az ötösről bevágta az elé pattanó labdát.Három perc volt hátra a rendes játékidőből, amikor a bolgár karmester középre tekert, odabent megcsúsztatták, Kuranyi pedig egy lépésről a hálóba bólintott. A 2–0-s végeredménnyel a Stuttgart megérdemelten jutott az UEFA-kupa főtáblájára.
Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
12 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
20 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
20 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
26 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
29 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
29 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
57 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája