Csatárászok nélkül

2002.09.06. 21:03
Címkék
A 7. csoport nyitó mérkőzésén Isztambulban Törökország Szlovákiával csatázik. A két ország válogatottja ugyanazon a helyszínen már tavaly március 24-én is tétmeccset vívott egymással, akkori vb-selejtezőjük 1–1-es döntetlennel végződött. Azóta alaposan megváltoztak az erőviszonyok: a törökök júniusban a vb-n világraszóló sikert értek el a bronzérmük megszerzésével, és önbizalomtól duzzadó, jól összekovácsolt együttesükkel a továbbjutás jogos reményével kezdik az Eb-selejtezőket, míg a szlovák nemzeti tizenegy – új edző vezetésével – még csak a csapatépítés stádiumában van.Mindennek ellenére a török szövetségi kapitány, Senol Günes helyzete sem problémamentes. Elvárják tőle, hogy ország-világ előtt meggyőző eredménnyel bizonyítsa, a világbajnoki harmadik hely megszerzése nem a puszta véletlen, a körülmények szerencsés összjátékának műve volt. Ráadásul nélkülözi a bronzérmes tizenegy néhány kulcsjátékosát: gyenge formája miatt nem válogatta be a csapat sztárját, Hakan Sükürt, másik csatárkiválósága, Ilhan Mansiz térdsérülése miatt hiányzik, nem léphet pályára Achilles-ín-húzódás miatt a válogatott egyik legjobb középpályása, Ümit Davala sem. A kapitány már csak azért imádkozott, hogy legalább Hasas Sas, aki a vb-n a csapat legjobbjai közé tartozott, a mérkőzésig kikúrálja fájó combizmát, mert éppen vele számol a remek formába lendült Arif Erdem partnereként a csatársorban.Ladislav Jurkemik, aki a vb-selejtezők után vette át Jozef Adamectől a szövetségi kapitányi tisztet, még csak keresi a szlovák válogatott optimális összetételét. A mai az első tétmérkőzése, eddig csapatával hat barátságos mérkőzést játszott, mérlege két győzelem, egy értékes döntetlen Brüsszelben Belgium ellen és három vereség. A hat mérkőzésen 38 játékost próbált ki, az augusztus 21-i, Csehország elleni meccsen Olomoucban már az isztambuli Eb-selejtezőre tervezett, tizenegy idegenlégiósból álló kezdőcsapatot küldte a pályára. A főpróba balul sült el, a 4–1-es vereség elsősorban a védelem átformálását teszi szükségessé. Éppen a két törökországi idegenlégiós, a jobbhátvéd Roman Kratochvíl (Denizlispor) és a középhátvéd Milan Timko (Adanaspor) esett ki a csapatból, posztjukat Marian Cisovsky (Inter) és Peter Dzúrik (Slovan) veszi át. A harmadik "hazai” játékos a csapatban a pozsonyi Slovan nagy csatártehetsége, Róbert Vittek lesz a sérült Németh Szilárd (Middlesbrough) helyetteseként.
Legfrissebb hírek

A világranglista 170. helyezettje elődöntős a vuhani tenisztornán

Tenisz
26 perce

Pályakerékpáros-vb: két brit arany pénteken

Kerékpár
33 perce

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
41 perce

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
1 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
1 órája

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
1 órája

Gálfi Dalma bejutott a lisszaboni elődöntőbe

Tenisz
2 órája