Rusznyák: év végéig jegelve

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2002.11.29. 22:49
Címkék
Úgy tűnik, a szövetség elnöksége  sok más kívülállóhoz hasonlóan  túlzottan enyhének találta a fegyelmi bizottság Karol Rusznyák ügyében hozott döntését, és rátett még egy "lapáttal: az Alba Volán-FeVita szlovák légiósát, az eredetileg megállapított 150 ezer forintos pénzbüntetésen túl, január elsejéig eltiltotta a versenyzéstől.
Mint emlékezetes, a székesfehérváriak csatára a Ferencváros elleni felkészülési mérkőzés során (amelyet egyébként az Alba 4–1-re megnyert) a kispadról benyúlva a botjával leütötte a zöld-fehérek védőjét Hegyi Zoltánt, akinek elrepedt az arccsontja. Az első fokú határozat ellen – amely csak pénzbüntetéssel sújtotta a magáról megfeledkezett hokist – a ferencvárosiak fellebbeztek, és ennek hatására született meg az újabb, már szigorúbb döntés. Ez egyébként azt is jelenti, hogy a Volán már a vasárnapi Vojvodina elleni Interliga-mecscsen nélkülözni lesz kénytelen Rusznyákot, miként Jan Jasko, az együttes edzője nem számíthat a sérült Svasznekre, Gröschlre, Csibire, Kovácsra és Kissre sem. Ennek ellenére természetesen a győzelem reményével utaznak a fehérváriak a találkozóra, s hasonlóan sikeres hétvégére számítanak a dunaújvárosiak is, annak ellenére, hogy Dusan Kapusta gárdája sem lesz teljes: a Kontinentális Kupa egy héttel ezelőtti harmadik fordulójában, Pozsonyban megsérült Borsos, és a már korábban kiesett Dobos sem tarthat a csapattal. Pedig a Dunaferr, a Volánnal ellentétben, kétszer is pályára lép a hét végén, az Acélbikák szombaton a Vojvodina, vasárnap pedig a Medvescak Zagreb otthonában (az Alba zágrábi fellépését szombatról, a horvátok kérésére, január 8-ra halasztották) vendégeskednek.
Legfrissebb hírek

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
14 perce

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
17 perce

Borsos Benedek nyerte a ruandai ultrakerékpáros versenyt

Kerékpár
27 perce

Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban

Úszás
32 perce

Először rendeznek Párizsban NFL-alapszakaszmeccset

Amerikai sportok
52 perce

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
54 perce

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
56 perce

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik