Ahol nincs közpénz a futballra

Az összeállítást készítette: BODNÁR TIBOR (Demecser), GONDI BÉLA (Hévíz), JUTASI RÓBERT (Kaposvár), KISS ÁRPÁD (Bük)Az összeállítást készítette: BODNÁR TIBOR (Demecser), GONDI BÉLA (Hévíz), JUTASI RÓBERT (Kaposvár), KISS ÁRPÁD (Bük)
2003.01.13. 20:58
Címkék
A téli szünetnek vége, lassacskán majd' minden magyar proficsapat megkezdte a felkészülést a bajnokság tavaszi folytatására úgy az első, mint a másodosztályban. Ám a majd' kitételt ezúttal tessék komolyabban venni a szokásosnál, mivel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei NB I B-s Demecser gárdája nemhogy bele sem vágott az ilyenkor szokásos munkába, el sem kezdi a felkészülést, lévén a csapat visszalép a második vonal küzdelmeitől.
Az angyalföldi klubvezetôk tiszteletköre

A hétfô nem hozott szenzációs fordulatot a haláltusáját vívó Vasas életében. A nem is olyan régen még a nyugalom szigeteként emlegetett, mi több, sikeres, de ma már NB I B-s klubnál továbbra is a bizonytalanság a jellemzô. A játékosoknak fogalmuk sincs arról, hogy mi lesz velük, kapnak-e pénzt, s lesz e egyáltalán csapat, amelyben szerepelhetnek a másodosztályú bajnokság tavaszi idényében.
A vezetôk továbbra sem találtak megoldást a gondokra, így marad a találgatás. Egyelôre senki sem mond semmit, sem Várszegi Gábor esetleges szerepvállalásával kapcsolatban, sem más életmentô akcióról. Pedig biztosra vehetô, hogy a háttérben zajlanak az események és zajlanak a tárgyalások. Az például nem titok, hogy hétfôn Rácz Gábor, a labdarúgó-kft. tulajdonosa, valamint Iványi Károly ügyvezetô igazgató elôzetes bejelentkezés után felkereste Tóth Józsefet, a XIII. kerület polgármesterét. A megbeszélésen természetesen a futballcsapat helyzete került szóba. Ugyancsak a hétfô eseménye, hogy Markovits László, a Vasas SC ügyvezetô elnöke közleményt adott ki, amelyben egyebek mellett azt írja, hogy a klubnak jelenleg a labdarúgó-kft.-ben tízszázalékos üzletrésze van, a további kilencven százalék az elôzô ügyvezetés által megkötött szerzôdések alapján a Dach Holding Rt. tulajdonát képezi, ezért a kft. helyzetével és jövôjével kapcsolatban a többségi tulajdonosnak, vagyis a Rácz Gábor képviselte Dach Holding Rt.-nek kell választ adnia. Az ügyvezetô elnök mindenesetre azzal zárja a közleményt, hogy kéri a szurkolók türelmét, majd hozzáteszi: „Megalapozott reményeink szerint az ügyvezetés a Vasas futballcsapatának mûködtetésére záros határidôn belül megnyugtató megoldást talál.”
Ez a megoldás lehet – ha a híreink igaznak bizonyulnak – a Várszegi Gábor-féle gazdasági mentôöv…
Az angyalföldi klubvezetôk tiszteletköre

A hétfô nem hozott szenzációs fordulatot a haláltusáját vívó Vasas életében. A nem is olyan régen még a nyugalom szigeteként emlegetett, mi több, sikeres, de ma már NB I B-s klubnál továbbra is a bizonytalanság a jellemzô. A játékosoknak fogalmuk sincs arról, hogy mi lesz velük, kapnak-e pénzt, s lesz e egyáltalán csapat, amelyben szerepelhetnek a másodosztályú bajnokság tavaszi idényében.
A vezetôk továbbra sem találtak megoldást a gondokra, így marad a találgatás. Egyelôre senki sem mond semmit, sem Várszegi Gábor esetleges szerepvállalásával kapcsolatban, sem más életmentô akcióról. Pedig biztosra vehetô, hogy a háttérben zajlanak az események és zajlanak a tárgyalások. Az például nem titok, hogy hétfôn Rácz Gábor, a labdarúgó-kft. tulajdonosa, valamint Iványi Károly ügyvezetô igazgató elôzetes bejelentkezés után felkereste Tóth Józsefet, a XIII. kerület polgármesterét. A megbeszélésen természetesen a futballcsapat helyzete került szóba. Ugyancsak a hétfô eseménye, hogy Markovits László, a Vasas SC ügyvezetô elnöke közleményt adott ki, amelyben egyebek mellett azt írja, hogy a klubnak jelenleg a labdarúgó-kft.-ben tízszázalékos üzletrésze van, a további kilencven százalék az elôzô ügyvezetés által megkötött szerzôdések alapján a Dach Holding Rt. tulajdonát képezi, ezért a kft. helyzetével és jövôjével kapcsolatban a többségi tulajdonosnak, vagyis a Rácz Gábor képviselte Dach Holding Rt.-nek kell választ adnia. Az ügyvezetô elnök mindenesetre azzal zárja a közleményt, hogy kéri a szurkolók türelmét, majd hozzáteszi: „Megalapozott reményeink szerint az ügyvezetés a Vasas futballcsapatának mûködtetésére záros határidôn belül megnyugtató megoldást talál.”
Ez a megoldás lehet – ha a híreink igaznak bizonyulnak – a Várszegi Gábor-féle gazdasági mentôöv…
Az NB I B-s egyesületekről szóló kitekintőnkben a demecseri események mellett a Hévíz, a Bük, valamint a Kaposvár felkészülési terveiről olvashatnak.

Amit a hét végén még csak sejtetni engedtek az illetékesek, az immáron tény: a Demecseri FC csapata visszalépett az NB I B-s bajnokságtól. Az utolsó előtti helyen álló gárda vezetői a múlt hét pénteken hívták össze azt a játékosértekezletet, amelyen közölték a futballistákkal a hírt, valamint azt, hogy mindenki szabadon igazolható.
Az előzményekhez tartozik, hogy a csapatot működtető kft. szeptember óta fizetésképtelen, és a játékosok egy részének már korábban elfogyott a türelme. Földvári Tiborral és Szarvas Zsolttal menet közben bontottak szerződést, Nagy II Sándor, Kovács Imre, Frida Ferenc és Budovinszky Krisztián pedig a Magyar Labdarúgóliga (MLL) fegyelmi bizottságán keresztül szeretett volna hozzájutni a járandóságához.
Gyanítható, egyikük sem kapja meg a tartozást, hiszen a demecseri vezetőség nyomatékosította: a játékosoknak nem tud fizetni, egyedül a köztartozások rendezésére tesz kísérletet a klub.
"Úgy gondolom, felelősségteljes döntést hoztunk – mondta Fáky László, a település polgármestere, aki egyben a futballklub társadalmi elnöke is. – Be kellett látnunk, hogy a futballnak sem a társadalmi megbecsülése, sem pedig a támogatottsága nem olyan, hogy arra továbbra is komoly közpénzeket fordítsunk. A labdarúgócsapat fő támogatója az önkormányzat, ám a képviselőtestület kimondta, hogy több pénzt nem tud áldozni a klub működtetésére. Az önkormányzatnak kell viselnie többek között a megemelt közalkalmazotti bérek terheit, ezek teljesítését nem veszélyeztetheti a szórakozás vagy éppen a labdarúgás. Éppen ezért nem hitegettünk tovább senkit, hanem meghoztuk a döntésünket. Biztos vagyok abban, hogy vannak még olyan csapatok a mezőnyben, amelyek legalább annyi ideje nem tudnak fizetni a labdarúgóiknak, mint mi, de mi voltunk az elsők, akik ezt a drasztikus lépést megtettük. Valamennyi játékosunk szabadon igazolhatóvá vált, egyúttal megmondtuk nekik, hogy fizetni nem tudunk.”
Szabadnapos ellenfelek

A ligához hétfőn érkeztek meg a demecseriek iratai, így hamarosan döntés születhet a visszalépés következményeit illetően. A versenyszabályzat szerint a csapat őszi eredményeit törlik, tavasszal pedig a soros ellenfelek szabadnaposak lesznek. Amennyiben a demecseriek a nyáron ismét szeretnének kapcsolódni a magyar futball vérkeringésébe, úgy azt két osztállyal lentebb, vagyis az NB III-ban tehetik meg, de Fáky László elárulta: az ősszel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztályban szeretnének rajthoz állni egy fiatal, amatőrcsapattal.
Ha lehet ilyet mondani, akkor a Pécs járt a legjobban a szabolcsiak visszalépésével, hiszen a listavezető egyetlen őszi veresége eltűnik a tabelláról, és mivel az első tizenkét helyezett közül a baranyaiakon kívül csak a Nyírség-Spartacus nem tudta legyőzni a Demecsert, tovább növelte előnyét a riválisokhoz képest. A nyíregyháziak szeptemberben döntetlent értek el a megyei riválissal szemben, így ők csak egy ponttal lettek szegényebbek, ezáltal a tabellán is két helyet rukkolnak előre. A másik végletet a Diósgyőr jelenti, amely nemcsak három pontot, hanem nyolc rúgott gólt is veszített...
A demecseri játékosok tehát szabadon igazolhatóvá váltak, közülük a kölcsönjátékosok, vagyis Gégény Róbert és Szécsi Attila játékjoga visszaszáll a Nyírség-Spartacushoz, Frida Ferenc és Sárkány Attila pedig újra a DVSC kötelékébe tartozhat. Nagy II Sándor az NB II-es nyíregyházi Kertvárosi FC-ben folytatja, Kovács Imrét az NB III-as Rakamaz szeretné megszerezni, de a többieknek is akadnak ajánlatai. A nagybányai illetőségű edzőnek, Rozsnyai Bélának sem kell visszatérnie Demecserbe, mert sem téli felkészülés, sem tavaszi folytatás nem lesz a kisvárosban...

Gondtalanok a zalaiak

Jóval gondtalanabb az élet Hévízen. A fürdőváros együttese napi két edzéssel készül a márciusi nyitányra, s Pusztai László szakmai igazgató is csupán azon kesergett, hogy a havazás miatt az elmúlt napokban nem tudtak a szabadban dolgozni a futballisták.
A csapaton belül minimális változás várható, néhány fiatal játékost igazolna a klub, ám elsősorban az eddigi keretre építve, saját erőből kívánják kiharcolni a középcsapat pozícióját. A szakember reméli, Fred hamarosan visszaérkezik Brazíliából, s vele, valamint a sérüléséből felépült Simon Zoltánnal és Cupik Ferenccel ismét teljes létszámban gyakorolhat az ősszel jól teljesítő gárda.
Az NB I B őszi küzdelmeit követően nagy meglepetésre a Büki TK Bükfürdő-Hunguest Hotel csapata áll a tabella második helyén, ám az együttes helyezése csak azok számára meglepetés, akik nem látták a csapatot játszani. Mihalecz István vezetőedző irányításával nagyszerű egységgé kovácsolódott a büki gárda, amely január 13-án, hétfőn kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra. Az első két hétben hazai környezetben, Bükön készül a csapat, majd a zalaegerszegi teremtorna selejtezője után, január 26-án Sopronba költözik két hétre, és itt folytatja a munkát. A Borsodi Terembajnokságra a január 18-án Beleden rendezendő teremtornával hangol a büki legénység. Amint azt Csóka Csaba technikai vezetőtől megtudtuk, több játékos – elsősorban Liviu Bonchis, illetve a házi gólkirály Dani Péter – után is érdeklődnek különböző csapatok, ám konkrét ajánlatot még egyikőjük sem kapott. Mindazonáltal a klub vezetői nem terveznek komoly változtatásokat a keretet illetően, hiszen az őszi szezonban szerepelt játékosok teljesítményével elégedettek voltak.

Új segítő Kaposvárott

Nem úgy Kaposvárott, ahol a fél év után visszatért Keszei Ferenc edző vezetésével január hatodikán kezdte meg felkészülését a Rákóczi FC NABI huszonnégy tagú kerete. A szakember munkáját a jövőben új emberként Prukner László, valamint a korábban is a csapat mellett tevékenykedő Váczi László és Meksz Gyula segíti. Az ősszel a csapatban szerepelt labdarúgók közül Szabó Miklóst és Tamás Gábort a klub kölcsönadta az NB II-es Kaposvölgye Vállalkozók SC-nek, s a tervek szerint további játékosok távozása sem kizárt, ám mindez annak függvénye, hogy sikerül-e a tervezett posztokon megerősíteni az együttest, amely bal oldali védőt, irányító középpályást, valamint egy csatárt is keres. Támadóra annál inkább szükség lenne, mert a csapat gólkirálya, az olimpiai válogatott kerettag Rajczi Péter a téli szünetben egy kispályás-mérkőzésen klubtársával ütközve lábközépcsont-törést szenvedett. A labdarúgó lába gipszben van, orvosi vélemény szerint a legjobb esetben is csak február közepén kezdheti meg a munkát. A csatár mellett Lassú József térdműtét, Tóth Balázs pedig izomszakadás miatt ugyancsak a közeli napokban kapcsolódhat be a felkészülésbe. Három saját nevelésű fiatalra – az ősszel már a felnőttek között is pályára lépő Bank Istvánra, Petranovics Péterre és az ifjúsági-válogatott Jovánczai Zoltánra – a régi-új mester, Keszei Ferenc is számít.
Ismert, hogy a Rákóczi az ősszel mindössze hat mérkőzést játszhatott saját otthonában. Kaposvárott nem is titkolják, hogy a jelenlegi tizennegyedik hellyel ennek ellenére sem elégedettek a vezetők, akik az első hatba várják a csapatot, amely reményeik szerint a tavasszal élni tud majd az ősszel oly gyakran hiányolt hazai pálya előnyével.
A Kaposvár környékét borító, csaknem félméteres hó miatt egyelőre teremben dolgozik a keret. A jelenlegi elképzelések szerint a Rákóczi nem utazik edzőtáborba, ám ez még módosulhat, amennyiben az időjárás tartósan mostoha marad. A tervezett felkészülési programban tizenhárom előkészületi mérkőzés szerepel, elsőként szombaton, a ZTE-hez utazik a gárda, majd Újpesten, Kispesten, Dunaújvárosban és a Ferencvárosnál vizitál, s hazai pályán mindössze három ellenfelet fogad a bajnoki rajtig. Ami manapság mindennél fontosabb: a klub – ha kölcsön felvételével is, de – rendezte tartozásait, azaz a játékosok megkapták járandóságukat, így a tavaszi szereplés anyagi feltételei adottak.

Így festhet a tabella a Demecser visszalépése után:
NB IB
1. Pécsi MFC 18 12 6 – 34–9 +25 42
2. Bük 18 10 4 4 29–14 +15 34
3. Lombard FC 18 9 5 4 27–12 +15 32
4. Diósgyőr 18 10 2 6 34–26 +8 32
5. Nyíregyháza 18 9 3 6 36–27 +9 30
6. REAC 18 8 5 5 30–23 +7 29
7. Balassagyarmat 18 9 2 7 31–31 0 29
8. Hévíz 18 8 2 8 30–32 -2 26
9. Pápa 18 7 3 8 27–27 0 24
10. Százhalombatta 18 6 6 6 26–27 -1 24
11. Vasas 18 6 6 6 19–20 -1 24
12. Szolnok 18 8 – 10 26–30 -4 24
13. Fót 18 7 3 8 24–28 -4 24
14. Kaposvár 18 6 5 7 22–23 -1 23
15. Kecskemét 18 6 5 7 23–25 -2 23
16. BKV Előre 18 6 1 11 27–35 -8 19
17. Tatabánya 18 5 4 9 19–28 -9 19
18. Celldömölk 18 4 4 10 13–29 -16 16
19. Monor 18 1 2 15 13–44 -29 5
Ez a táblázat nem a hivatalos állást tükrözi, hiszen a küzdelmektől visszalépett Demecser eredményeit az MLL hivatalos döntése után törölhetik csak.
Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: elszakadt a Békéscsaba kapitányának keresztszalagja

Röplabda
1 perce

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
11 perce

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
16 perce

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
29 perce

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
49 perce

Immár két Fazekas a férfi kéziválogatottban, de már nagyon várják, hogy hárman legyenek!

Kézilabda
56 perce

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
58 perce

Nagy becsben tartják a magyarokat is az AEK-nél

Bajnokok Ligája
1 órája