Tollaslabda - Eredményes dán kapcsolat

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2003.01.22. 20:31
Címkék
A mai világban üdítő kivétel, ha elégedett és tettre kész, nem pedig folyton az anyagi gondok miatt siránkozó (a pénzből sosem elég) sportvezetővel beszél az ember. Csorba József, a tollaslabdázók elnöke  bár sportága nem tartozik a magyar sikersportok közé  a "kis eredményt is tudja értékelni, most éppen a Helvetia-kupán, a B-csoportos csapat Európa-bajnokságon elért 9. helynek örül.
– Húsz ország képviselői közül lett kilencedik fiatal csapatunk, és ez nagyon szép eredmény. A versenyzők erőn felüli teljesítményt nyújtottak, legyőzték Izraelt és Ausztriát, amire előzetesen nem számítottunk – mondta. – A hétvégén pedig folytatódik a dán kapcsolatunk.– Hallhatnánk erről bővebben?– A csapatbajnokság harmadik fordulóját megtekinti Kristian Kamp dán edző, akit az európai szövetség, az EBU rendelt ki hozzánk amolyan külső tanácsadónak. Nem olyan régen egy kongresszuson én kértem az EBU vezetőit, hogy segítsenek a gyengébb tagországok felzárkóztatásában. Nos, az ötlet tetszést aratott, a világszövetség is csatlakozott hozzá, így a sportágban elmaradottakat rendszeresen felkeresik neves szakemberek, akik nemcsak a versenyzőknek, hanem az edzőknek is segítenek továbbképzések formájában. Tavaly például Veszprémben rendeztünk kéthetes edzőtábort dán segítséggel, amelyen több mint hatvan gyermek és mintegy húsz felnőtt gazdagodott maradandó élményekkel, ismerkedett a tollaslabdázás fortélyaival. Kristian Kamp a szombati versenynézés után "vándorlásba” kezd, egyhetes itt-tartózkodása alatt felkeresi az első osztályú csapatokat és néhány utánpótlás-nevelő klubot, figyeli a játékosokat. Aztán húsvétkor egy másik szakember társaságában megint Magyarországra érkezik, személyre szabott edzésmódszerekkel ismertetik meg a versenyzőket, és a csaknem három hét alatt edzői továbbképzésre is sor kerül majd.– A szövetség nem dúskál az anyagiakban. Miből jut ezekre a programokra?– Az EBU állja a vendégedzők nem kevés fizetését, mi csak a szállást és az étkezést biztosítjuk számukra. Akik eddig részt vettek ezeken az edzéseken és továbbképzéseken, csak dicsérni tudják. Szóval, nagyon hasznos ez a kezdeményezés, reméljük, hogy versenyzőink eredményei a jövőben is ezt támasztják majd alá. A minőségi fejlesztés mellett a mennyiségire is odafigyelünk, szeretnénk minél több gyereket "megfertőzni” a tollaslabdával.– Ezt hogyan képzelik?– Szélesíteni akarjuk a bázist, el akarunk jutni az általános iskolákba is. Levélben és e-mailben megkerestük Magyarország háromezerhatszáz általános iskoláját, és ahol lesz rá igény, szakmai csapatunk segítséget nyújt majd ahhoz, hogy az iskolai testnevelés keretében tollasozhassanak a gyerekek. Zalából már válaszoltak, fel is vettük velük a kapcsolatot, és ha csak százötven iskolából jelentkeznek még, már elégedettek leszünk.
Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
23 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
31 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
50 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája