Dudás rengeteg újítást tervez

T. A.T. A.
2003.01.30. 20:17
Címkék
A Magyar Nemzeti Autósport-szövetség, szerdán tartott elnökségi ülésén – a tagok beérkezett javaslatai alapján – hivatalosan kinevezte a közgyűlésen szakágvezetéssel megbízott jelölteket. Ez a száraz tény, de ami mögötte van, az az, hogy mostantól Dudás "Kokó” Gyula már nem "csak” ideiglenes vezetője a hazai legnépszerűbb autós szakágnak, a ralinak. A korábbi versenyzőt arról kérdeztük, milyen újításokat szeretne bevezetni a raliban, mit csinál majd biztosan másként, mint az elődje, Kovács Péter. – Mi az első feladata szakágvezetőként?–A bizottsági tagok kinevezése, amire ma délután kerül majd sor. A vezetőségünk versenyzőcentrikus lesz (csaknem száz bajnoki címmel büszkélkedhetnek a tagok): Szántó László és Csizmadia Gábor mellett a remek navigátor, Oroszlán Tibor, a korábbi hatszoros abszolút bajnok mitfahrer Büki Ernő, a keleti régióból Prókai Zoltán, a rendezők ligájának vezetője, Margó György pedig Lakatos Róbertet delegálta. Lesz még egy tag, akit a versenyzők javasolnak, és szavazategyenlőség esetén magamra vállaltam, hogy az én szavazatom döntsön. Hogy engem szidjanak, vagy dicsérjenek.–Milyen újításokat tervez?– Körülbelül egy hét múlva már működni fog az úgynevezett ralititkárság, amelyhez bármelyik versenyző, bármely problémájával fordulhat. Szerintem erre már régen szükség lett volna a szövetségen belül, hiszen a rali a legnépesebb szakág Magyarországon. Ezen felül jobban odafigyelünk a szabadidősportként funkcionáló miniralira és a harmadosztályú versenyekre, hogy lehetőleg ne vesszenek el a tehetségek. –Az utóbbi években jó néhányan autóztak külföldi licenccel…–Ezen is szeretnénk változtatni. Nem bánjuk, ha a versenyzőink a környező országokban is rajthoz állnak, de tegyék magyar licenccel. Törekednünk kell arra, hogy a tagjaink közt tartsuk őket.– Nem sajnálja, hogy elhagyta a ralikrossz szakágat, amelynek eddig a vezetője volt?– Akkor sajnálnám, ha nem jó kezekben hagytam volna – de Jacsó Tibor személye számomra garancia a fejlődésre. Az a véleményem, hogy amikor már nem tudsz pluszt adni egy szakág munkájához, akkor menni kell… Én most a ralival kapcsolatban érzem magamban ezeket a plusz energiákat.
Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
6 perce

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
7 perce

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes lépisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Egyéb egyéni
29 perce

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
30 perce

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
1 órája

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
1 órája

Megjelentek az első szurkolók a Dóm-téren – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
1 órája