Futsal-Eb: Ukrajna megint a döntőben

G. P.G. P.
2003.02.23. 22:31
Címkék
A futsal néven ismert teremfutball Európa-bajnoki címvédője, Spanyolország kiesett az olaszországi kontinensbajnokság elődöntőjében. A korábban mindhárom tornán a döntőbe jutó, és kétszer a trófeát is elnyerő hispánokat a házigazda taljánok ütötték ki, 2–1-gyel. A meccs hőse Adriano Foglia volt, aki mindkét félidőben betalált egyszer-egyszer, de ugyancsak sokat köszönhetnek az olaszok kitűnő kapusuknak, Gianfranco Angelininek. "Meglehetősen nehéz nyerni, ha az ember nem lő gólokat. Gratulálok ellenfeleinknek, nagyszerűen játszottak” – nyilatkozta a legyőzöttek szövetségi kapitánya, Javier Lozano.Ukrajna válogatottja, amely két éve éppen a spanyoloktól kapott ki a fináléban, fölényesen verte Csehországot a másik elődöntőben. A szünetben ugyan még 1–1-re állt a csata, ám a második játékrészben az ukránok leszegett fejjel rontottak rá riválisukra, és hamarosan behozhatatlan előnybe kerültek. Igor Moszkvicsov két perc alatt kétszer mattolta a cseh kapust, ettől fogva a sárga-kékek sokkal nyugodtabban focizhattak, s még válaszolni is tudtak a szépítésre. "Büszke vagyok a csapatomra, mert nagyon egységes volt ma este. Tudjuk, hogy a hatezres olasz közönség előtt nagyon nehéz lesz” – utalt a végső erőpróbára Gennagyij Liszencsuk, az ukránok mestere.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
2 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
2 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
3 órája