Van élet Patrick Roy után

K. J.K. J.
2003.12.01. 21:13
Címkék
Kőkemény csatát vívott a nap rangadóján a Colorado és a New Jersey, csupán gólból volt kevés, mindössze kettő született, egy itt, egy ott, így aztán elsősorban a kapusokat illeti dicséret, akárcsak a játéknap többi összecsapásán.
A denveri eredménynek a hazai Avalanche örülhet jobban, elvégre bebizonyosodott, az előző idény után visszavonuló Patrick Roy után is van élet a jégen, és David Aebischer személyében maradt jó kapus a 2001-es bajnokcsapatban. A második harmadban 14-szer akadt el a korong a 25 esztendős svájci hálóőrben, a harmadik játékrész elején Scott Stevens kegyetlen erejű löketét blokkolta, aztán John Madden kapáslövését, de észnél volt a hirtelen halálban Jeff Friesen szólójánál is. Persze a rangadókon ezer fokon égő Martin Brodeurre sem lehetett panasz: a harmadik harmadban Jordan Krestanovich kísérletét hárította bravúrral, rögtön ezután Rob Blake-ét, Travis Brigley lövését követően az utolsó pillanatban kotorta ki a pakkot a botjával, a hosszabbításban meg egy, közvetlenül előtte megpattanó korongot csípett el. És a gólok? Mintha nem is lettek volna, hiszen Milan Hejduk idénybeli 14. találatára 73 másodperccel később válaszolt a február 5. óta eredménytelen Erik Rasmussen. (Ide kapcsolódó hír, hogy Peter Forsberg átmenetileg a Colorado sérültlistájára került, illetve ahogy a New Jersey-i Jamie Langenbrunner térdműtéten esett át, és csaknem egy hónapos pihenőre kényszerül.)A legjobb teljesítményt egyébként Vesa Toskala, a San Jose finn kapusa nyújtotta, aki – csapattársa, Mike Ricci szavaival élve – egész este a fején állt, annyit kellett játékba avatkoznia Edmontonban; egy ízben például úgy ütötte ki az előtte fölpattanó korongot a hátán fekve, hogy jó Jedi módjára csak a megérzéseire hagyatkozhatott. Ráadásul nyert is a Sharks, sorozatban immár ötödször, mi több, pontszámban utolérte a Csendes-óceáni csoportot vezető Los Angelest, ami a pocsék idénykezdésre való tekintettel (10 meccsen egy győzelem) nem is olyan rossz eredmény.NHL, alapszakasz, 54. játéknap
Minnesota Wild–Anaheim Mighty Ducks 1–1
Minnesota Wild–Anaheim Mighty Ducks 1–1
(1–0, 0–1, 0–0, 0–0). Gólszerző: Walz (3.), ill. Ozolins (39.). Kapusok: Fernandez 32 védés/33 lövés, ill. Giguere 25/26
New York Rangers–Toronto Maple Leafs 2–4 (1–1, 1–2, 0–1). G: Kovaljov (10.), Hlavac (38. – emberelőny), ill. Fitzgerald (12.), Tucker (28. – emberhátrány), Sundin (38. – ee.), Renberg (47.). K: Dunham 21/25, ill. Kidd 33/35
Boston Bruins–Phoenix Coyotes 3–3 (1–1, 1–1, 1–1, 0–0). G: Green (5.), Bergeron (26.), G. Murray (41.), ill. Sillinger (20. – eh.), Gratton (39.), Doan (59.). K: Potvin 28/31, ill. Burke 37/40
Dallas Stars–Los Angeles Kings 1–2 (0–0, 1–2, 0–0). G: Zubov (31. – ee.), ill. Cammalleri (21.), Modry (38.). K: Turco 19/21, ill. Cechmánek 18/19
Edmonton Oilers–San Jose Sharks 1–2 (1–1, 0–1, 0–0). G: Stoll (14.), ill. Stuart (20. – ee.), Marleau (36.). K: Conklin 19/21, ill. Toskala 35/36
Colorado Avalanche–New Jersey Devils 1–1 (0–0, 1–1, 0–0, 0–0). G: Hejduk (36.), ill. Rasmussen (37.). K: Aebischer 27/28, ill. Brodeur 25/26

Röviden

STRAKA A KINGSBEN. A Pittsburghtől a Los Angeleshez szerződött Martin Straka; a cseh támadóért Szergej Ansakovot és Martin Strbakot adta cserébe a Kings.
JUBILEUM. Kerry Fraser 1500. alkalommal vezetett mérkőzést az NHL-ben: az 52 esztendős bíró a New York Rangers–Toronto összecsapáson jubilált.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
58 perce

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
1 órája