A hivatalon múlik Nagy sorsa?

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2003.12.09. 21:29
Címkék
Nagy gondban van Bíró Ignác, a magyar juniorválogatott szakvezetője: könnyen elképzelhető ugyanis, hogy a vasárnap kezdődő berlini divízió1-es világbajnokságon önhibáján kívül kénytelen lesz lemondani egyik meghatározó csatáráról.
Igaz ugyan, hogy az Erdélyben született Nagy Csaba állampolgársági kérelmét már aláírta Mádl Ferenc köztársasági elnök is, ám a jelek szerint ez sem elegendő ahhoz, hogy az újpestiek tehetséges hokisa a válogatottal tartson."Nagyon örültünk, mert a legmagasabb szinten is pozitívan álltak hozzá a kérésünkhöz, még a Belügyminisztérium illetékesei is vállalták, hogy Nagy Csaba a lehető leggyorsabban, akár egy nap alatt megkapja az útlevelet – mondta Kovács Zoltán, a szövetség főtitkára, aki csapatvezetőként utazik a berlini világbajnokságra. – Ehhez azonban az kellene, hogy a Fővárosi Önkormányzat Anyakönyv-vezetői Hivatala is elintézze a formaságokat, ám ott egyelőre azt a választ kaptuk, hogy nem tudnak sürgősségi eljárásban foglalkozni Nagy Csaba ügyével, a szokásos harmincnapos ügyintézési időt vállalták. Ez azért elkeserítő, mert a válogatott számára ez lesz az esztendő első számú eseménye, nagyon nehéz mérkőzések, gyakorlatilag A-csoportos szintû ellenfelek várnak a csapatra, s minden szóba jöhető hokisra nagy szükségünk lenne. Közéjük tartozik Nagy Csaba is, akinek az állampolgársági kérelmét éppen a világbajnokság miatt adtuk be, és a jelen állás szerint úgy tûnik, hogy éppen az anyakönyv-vezetői hivatal gátolja meg abban, hogy pályára léphessen Berlinben.”A főtitkár a vb erősségét illetően egyáltalán nem túlzott, Berlinben ugyanis a bennmaradás a cél, elérése Nagy Csabával sem tûnik egyszerûnek, nélküle pedig talán még nehezebb lenne…
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
2 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
2 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
3 órája