A szövetség mindent tagad

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2003.12.13. 20:49
Címkék
A napokban C. J. Hunter súlylökő, a háromszoros olimpiai bajnok Marion Jones korábbi férje azzal vádolta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget, hogy három évvel ezelőtt felajánlotta neki, eltussolja doppingügyét, ha nem indul Sydneyben az olimpián.
Hunter azt mondta, hogy 2003. augusztus 25-én a brüsszeli Golden League-viadal előtt Gyulai István, az IAAF főtitkára arra biztatta, hallgasson a történtekről, s akkor egy évvel később ismét versenyezhet. Gyulai a hírt hallva azonnal visszautasította a vádakat, s úgy nyilatkozott, Hunter könyörgött azért, hogy felesége a játékok előtt ne szerezzen tudomást doppingvétségéről. Ezt a kérését az IAAF teljesítette. Szombaton a nemzetközi szervezet kommünikében is cáfolta Hunter állításait. E szerint az amerikai súlylökő 2000 nyarán négy alkalommal akadt fent a doppingvizsgálaton, szervezetében nandrolon nyomait mutatták ki. Erről az IAAF augusztus 11-én értesítette az amerikai szövetséget, s a szabályoknak megfelelően magyarázatot kért az eredményre. A megadott határidőig válasz nem érkezett, így augusztus 24-én, vagyis egy nappal az állítólagos ajánlattétel előtt felfüggesztették Hunter versenyzési jogát. Augusztus 25-én, a brüsszeli verseny napján megkésve, de aláírás nélkül mégiscsak levél érkezett az amerikai szövetségtől, ám ezt a levelet az IAAF doppingbizottsága a viadal előtt már nem tudta megvitatni. Ezért Hunter aznap pályára léphetett. Utóbb a bizottság nem fogadta el a magyarázatot, és augusztus 30-án megerősítette a versenyző felfüggesztését. Az IAAF az ellen is tiltakozik, hogy bárki párhuzamot vonjon a Hunter-ügy és Jerome Young esete között. Utóbbi ugyanis az amerikaiak saját doppingvizsgálatán akadt fenn, s a pozitív eredményről az IAAF értesítést nem kapott. Ezért nem tudták megakadályozni, hogy Young Sydneyben pályára lépjen. Hunter az IAAF tesztjén bukott meg, és nem is versenyezhetett az olimpián. 2001 márciusában két évre eltiltották, s ennek hatására visszavonult.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs iránt a Celtic érdeklődik – sajtóhír

Légiósok
3 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
35 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
36 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
41 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
58 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
59 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája