Spanyolország: A nyárra gyúr a Barcelona

G. P.G. P.
2004.01.28. 22:01
Címkék
Akárhogy is végződik az egyelőre szerfölött kínos szezon a Barcelona számára, a vezetőség már most azt tervezi, mihez kezd nyáron, illetve az elkövetkező három évben.
Joan Laporta és kollégái nem viccelnek: egyikük bejelentése szerint a következő három év alatt 90 millió eurót szándékoznak elverni a nemzetközi játékospiacon.Ferran Soriano, a klub gazdasági ügyekért felelős elnökhelyettese közölte, az irdatlan összeg fedezésére sikerült ígéretet kapniuk a helyi bankoktól, úgyhogy "kevés egyesületnek lesz olyan financiális kapacitása, mint a Barcának". Szerinte az idén kezdésként 30 és 50 millió között tudnak költekezni, ami, mivel a piac pang és a sztárjátékosok ára is lefelé megy, óriási lehetőségeket rejt. Soriano mindazonáltal kishitűnek mutatkozott ama kérdésben, hogy sikerül-e majd megszerezniük Thierry Henryt, az Arsenal legfőbb kincsét. "Az Arsenal fejlődésben van, gazdasági reformokon ment keresztül, sok pénzhez jutott, most pedig stadiont épít, ami hosszú távú befektetés. Nem hiszem, hogy el fogja adni Henryt" – így a katalán illetékes. Ide tartozik viszont, hogy a Barcelonát ismét hírbe hozták Albert Luquéval, akinek szerződtetését annak idején Louis van Gaal torpedózta meg – talán a Depor csatára lesz júniusban az első érkező.Átigazolási időszak lévén, hasonló hírekkel tudunk még szolgálni. Luis Aragonés, a Mallorca vezetőedzője korábbi csapatának, az Atlético Madridnak egyik középpályását nézte ki magának. José Movilla mostanában kevés lehetőséget kap a fővárosban, így elképzelhető, hogy az évad végéig aláír a piros-feketékhez.Nagyobb az étvágya a Zaragozának, amely két Inter-játékost szeretne elcsábítani. A Valencia egykori futballistáiról van szó: Francisco Farinós és az argentin Kily González egyaránt tagjai voltak a Héctor Cúper-féle, BL-döntőbe jutó társulatnak. A Primera Divisiónban kiesőhelyen álló Zaragoza remélhet, mert egyikük sem játszik rendszeresen Milánóban.S ha már a Valenciánál tartunk, úgy hírlik, Rafa Benítez szívesen elvinné Nacho Novót, a skót Dundee spanyol labdarúgóját. A 25 éves támadó ügyében korábban a Rangers is puhatolózott, de konkrét ajánlatot nem tett.Tv: a Sport1 csütörtökön 21 órától élőben közvetíti a Zaragoza–Barcelona Király-kupa-visszavágót
Legfrissebb hírek

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
6 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
6 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
19 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
37 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
9 órája