Vakációból nagy karrier

G. P.G. P.
2004.02.13. 22:20
Címkék
Amolyan "hivatalos kiszivárogtatás" útján már a kisdöntő előtt kiderült, hogy a szombati finálé után Augustine "Jay-Jay" Okocha kapja meg az afrikai szövetségtől (CAF) a torna legjobb játékosának járó díjat.
A döntés érthető, mert a Bolton karmestere egyike volt azon kevés futballistának, aki feldobta a – ne tagadjuk – nem túl magas színvonalú, csupán néhány igazán jó mérkőzést hozó versengést. (Okocha egyébként hamarosan duplázhat, mert áprilisban kihirdetik, kit választott meg a CAF 2003 legkiválóbb afrikai labdarúgójának, és ő is a jelöltek között van.)A nigériai válogatott motorjának cselei és más megmozdulásai valóban élményszámba mentek. Végül négy gólig jutott, kettőt tizenegyesből, kettőt szabadrúgásból ért el, de hiba volna azt gondolni, hogy csak az állított labdával van jó viszonyban. A játékát elnézve jogosan vetődik fel a kérdés (elnézést a Bolton-szurkolóktól): mit keres ez a zseni a Wanderersben?A harmincéves futballista pályafutásának már a kezdete is roppant esetlegesen alakult. Tizenhét évesen két hetet Németországban töltött egy barátjánál, aki a Borussia Neunkirchenben focizott, s egy edzésen Okocha is beállt játszani. Az egyesület illetékesei megbabonázva nézték a jelenséget, majd nyomban szerződésajánlatot tettek a suhancnak.Mindössze két idényt töltött a negyedosztályban, aztán lecsapott rá az élvonalbeli Eintracht Frankfurt. Azóta is emlegetik az 1993-ban a Karlsruhénak, vagyis Oliver Kahnnak lőtt gólját, amely előtt az egész vendégvédelmen végigdriblizett. Nemsokára jöttek a válogatott sikerek is: Nigéria megnyerte az 1994-es Afrikai Nemzetek Kupáját, majd rá két évre az olimpiát. Közben emberünk a török Fenerbahcéhoz igazolt, és rögvest bajnokságot nyert. Az isztambuli klubnál rengeteg gólt szerzett, nem csoda, hogy két idény elteltével több mint húszmillió dollárt áldozott rá a Paris SG. Amint lejárt a szerződése a párizsiaknál, nem akarta meghosszabbítani, inkább a Boltont választotta, ahol vezéregyéniséghez méltóan ő lett a legjobban fizetett játékos.
Legfrissebb hírek

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
2 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
2 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
15 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
33 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája