Alig volt sorsolnivaló a Copa Américán

G. P.G. P.
2004.03.09. 21:51
Címkék
Limában elkészítették a július 6. és 25. között sorra kerülő Copa América csoportbeosztását. Mivel a házigazda Peru volt a háromból az egyik kiemelt, ugyanabba a kvartettbe került a kontinensbajnokság két legeredményesebb válogatottja, Argentína és Uruguay.
Ez még csak érdekesség, de – Dél-Amerikáról lévén szó – nem maradhatott el a szokásos skandalum sem.Hét évtizednyi rendetlenség után – melynek során előfordult hatéves és hét hónapos szünet is két torna között – a szövetség (CONMEBOL) 1987-től kétévente kezdte megrendezni, ám most ismét megbomlik a rendszer, hisz a legutóbbi, meglehetősen viharos kolumbiai torna 2001-ben zajlott le. A keddi sorsolás pedig egyenesen nevetséges volt, mert nemcsak a három kiemeltet határozták meg előre, hanem azt is, hogy Bolívia az A-, Ecuador a B-, míg Chile a C-csoportban fog szerepelni. Az indoklás földrajzi szempontokra hivatkozott, de alighanem a peruiakat akarták segíteni azzal, hogy a két leggyengébb csapat közül egyet eleve melléjük tettek (aztán a másik, Venezuela is odakerült).A 12 együttes felének tehát adva volt a helye. Elképzelhetjük, a közreműködésre felkért három egykori játékos, a brazil Dunga, az argentin Norberto Alonso és a perui Teofilo Cubillas milyen kínosan érezte magát, amikor megpillantotta az üvegurnában árválkodó hat gömböt…A 41. Copa América csoportbeosztása
A-csoport:
A-csoport:
Peru, Kolumbia, Bolívia, Venezuela.
B-csoport: Argentína, Uruguay, Ecuador, Mexikó.
C-csoport: Brazília, Chile, Paraguay, Costa Rica
Legfrissebb hírek

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
3 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
3 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
16 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
35 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája