1

2004.03.12. 22:36
Címkék
Jacques Rogge közismerten nagy tisztelője a gyengébb nemnek, s a NOB elnökeként is igyekszik ezt igazolni. Az olimpiai mozgalomban ékes és eredményes szószólója a női egyenjogúságnak. Legutóbb Brüsszelben a belga szenátus előtt elmondott beszédében kijelentette például, hogy egy évtized múlva az olimpiai résztvevők már egyenlő arányban küzdhetnek a játékokon: fele részben férfiak, fele részben hölgyek. Megemlítette, hogy a fejlődés rohamos, amíg 1980-ban Moszkvában a nők részaránya még csupán 21 százalékot ért el, ez legutóbb Sydneyben már 38.2-re emelkedett. Itt említette meg, hogy míg a volt Taliban rezsim vallásos okokból a nőket eltiltotta a sportolástól, s ennek következtében a NOB felfüggesztette az Afgán Olimpiai Bizottság működését, Sydneyben tehát meg sem jelenhettek képviselői, az előrejelzések szerint most az Athéni delegáció tíz versenyzője közül három női futó lesz, sőt hölgy – az afgán ötkarikás szervezet alelnöknője – lesz az ünnepi megnyitó felvonuláson a zászlóvivőjük is.
Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: kisebb stadionban fogadják a mieinket a grúzok

Magyar válogatott
12 perce

A szegény rokon bécsi diadala

Népsport
14 perce

Együtt úszni az életért – ahol a sport, a hála és az új esély találkozik

Úszás
40 perce

Bombaformában lévő Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
1 órája

Varga Barnabás bekerült az AEK BL-keretébe

Bajnokok Ligája
1 órája

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
1 órája

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
2 órája

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
2 órája