Cél az olimpiai részvétel

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2004.03.18. 21:31
Címkék
Nagy meglepetést szerzett a hét végi Európai Dobó Challenge-en Pars Krisztián. A Dobó SE kalapácsvetője nemcsak megközelítette a nyolcvan métert a máltai viadalon, hanem meg is nyerte a versenyt.
Mögötte olyan neves atléták végeztek, mint az edmontoni bronzérmes orosz Ilja Konovalov, a müncheni ezüstérmes Vlagyiszlav Piszkunov és a párizsi világbajnokság bronzérmese, a görög Alekszandrosz Papadimitriu. Pars nem először hívta fel magára a figyelmet. Öt éve győzött az ifjúsági világbajnokságon, három évvel ezelőtt junior Európa-bajnok lett, tavaly az utánpótlás Európa-bajnokságról tért haza aranyéremmel. Mostani sikere azonban számára is váratlan volt.– Arra számítottam hogy hetvennyolc-hetvenkilenc méter körül dobok, de arra nem, hogy első leszek – mondta a 22 éves kalapácsvető. – Úgy gondoltam, jó nevű ellenfeleim nagyobbat dobnak, még akkor is, ha csak március van. – Miként zajlott le a verseny?– Két csoportban dobtunk, én a korábbiban léptem pályára, a nevesebb versenyzők később következtek. Lehet, rosszul hatott rájuk, hogy már tudták, én hetvenkilenc métert értem el. Már a bemelegítésnél volt egy hetvenkilenc és fél méteres dobásom, meg is ijedtem, hogy a versenyen nem tudom megismételni ugyanezt. Szerencsére a második kísérletem jól sikerült, és nemcsak az egyéni csúcsomat javítottam meg, hanem az országos utánpótlásrekord is az enyém lett. Ezt követően már nem erőltettem a nagy dobást, edzőm, Németh Pali bácsi azt mondta, csak a technikára figyeljek.– Tavaly is az olimpiai csapattagságra esélyesek között tartották számon, de most még inkább igaz ez.– Én is úgy érzem, hogy nőtt az esélyem, de az, hogy indulhatok-e Athénban, a többiektől is függ. Botfa Péter már dobott nyolcvan méternél nagyobbat, ám nem tudom, mire lesz képes Kiss Balázs, és azt sem, mekkorát dobhat Németh Zsolt. Annus Adrián már biztos csapattag, rajta kívül két magyar kalapácsvető indulhat az olimpián. Hogy ki lesz az a kettő, az országos bajnokságon dől el.– Milyen eredményt vár magától ebben az évben?– Ezen még nem sokat gondolkodtam. A nyolcvan métert mindenképpen szeretném elérni, de ebben már a tavalyi teljesítményem alapján is reménykedtem. Most úgy érzem, a nyolcvanegy méter is reális cél. – Mikor versenyez legközelebb?– A nyár elején, a Dobó SE idénynyitóján indulok, bár azt megelőzően is lesznek felmérőversenyeim. Ezekre azonban nem pihenek.– A nyáron hány erőpróbája lesz?– Még nem tudom a programomat. Nemzetközi viadalon valószínűleg négyszer vagy ötször rajtolok, ezenkívül az országos bajnokságokon indulok.
Legfrissebb hírek

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
47 perce

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
55 perce

Olasz Kupa: 18 éves új igazolása duplájával jutott tovább a Parma

Olasz labdarúgás
56 perce

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
1 órája

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
1 órája

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
1 órája

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
1 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2 órája