Perre mennének a nagyok

G. P.G. P.
2004.03.18. 20:32
Címkék
Folytatódik a leggazdagabb európai klubok és a FIFA háborúja. A G14 néven ismert, érdek-képviseletinek nevezett  valójában nyomásgyakorlással foglalkozó  szervezet valenciai ülését követően megerősítette szembenállását a klubvilágbajnokság folytatásának ideájával.
Egyúttal bejelentette, jogilag próbálja megtámadni a világszövetség egyes, a játékosok elengedésére vonatkozó rendelkezéseit.Kezdjük az utóbbival, mégiscsak ez az újdonság. Mármint az esetleges per lehetősége, mert az eredeti probléma természetesen régóta ismert: a nagy egyesületek vezetői tajtékoznak, ha a szabályoknak megfelelően kénytelenek mindenféle barátságos meccsre elengedni a legjobbjaikat, adott esetben a bajnokság legkényesebb szakaszában. Jó ideje ostromolják a FIFA-t a gondjukkal, egyszer felvetették, hogy a versenyprogram zsúfoltságát úgy lehetne mérsékelni, ha megszüntetnék a nemzetek közötti barátságos mérkőzéseket. Ez az ötlet hamar hamvába holt, azóta leginkább azt sulykolják, hogy a válogatottakban szereplő futballisták után munkaadóiknak kártérítés járna a nemzeti szövetségektől.Érdemes elgondolkodni a megoldáson. Egyrészt ugye nemigen lazítanak a nemzetközi programon. Másrészt képzeljük el, milyen rokonszenves helyzet lenne, amikor mondjuk a feltehetőleg Kaha Kaladze kéthavi bérének megfelelő éves költségvetésből működő grúz szövetség kiköhögne pár ezer dollárt a Milannak, mert a kapitány meggondolatlanul behívta a védőt a válogatottba… Legalábbis érthető Sepp Blatter FIFA-vezér ellenállása a kérdésben, a G–14 azonban jelezte, ügyvédei az EU szabadpiaci szabályozását fogják segítségül hívni, és még az idei Eb előtt dűlőre akarnak jutni.A másik ügyben már nehéz lenne ráverni a nagyokra a pénzéhség vádját. Blatter nemrégiben jelentette be, hogy 2005 decemberében, majd utána évente megrendezik az eddig egy kiírást megélő, tavaly pénzügyi okokból elmaradó klub-vb-t. A G–14 közleménye szerint ez a terv ellenkezik a labdarúgók terhelését célzó törekvéssel, ezért a tagok nem hajlandók támogatni.
Legfrissebb hírek

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
3 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
4 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
17 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
35 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája