Brazília: Hiányozni fognak a nagyok

G. P.G. P.
2004.03.22. 20:32
Címkék
Mindkét nagy állami bajnokság az elődöntők szakaszába érkezett, s bizony több neves egyesület nem szerepel a legjobb négy között. Rio államban például a Friburguense és az Americano foglalja el a Flamengo és a Botafogo helyét, míg Sao Paulóban a Corinthians, valamint a Sao Paulo FC esett ki idő előtt.
Főképp az utóbbi csapat kudarca meglepő, hiszen a piros-fehér-feketék az alapszakaszban a megszerezhető 27 pontból 25-öt begyűjtöttek. A negyeddöntőben azonban parázs mérkőzésen legyűrte őket a Sao Caetano, húszezer néző füttykoncertjétől kísérve.A hazaiaktól kiállították Fabaót, továbbá az első számú gólzsákot, Luis Fabianót, de a Sao Caetano is tíz emberrel fejezte be a találkozót. "Csak úgy szerezhetjük vissza a szurkolók szimpátiáját, ha megnyerjük a Libertadores-kupát" – állapította meg Rogério Ceni, a csapatkapitány.Eredmények
Legfrissebb hírek

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
8 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
8 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
21 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
39 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
9 órája