Kajak-kenu: Fischer visszatért, de kikapott

2004.04.24. 21:21
Címkék
Három és fél éves kihagyás után visszatért a pályára Birgit Fischer, a németek hétszeres olimpiai bajnok kajakosa, de a duisburgi nemzeti ötkarikás válogatón azt kellett tapasztalnia, hogy a jelenlegi mezőny túl erős a számára.
A K-1 500 méteres szám előfutamában csupán harmadik lett a 27-szeres világbajnok úgy, hogy a győztes, a kétszeres olimpiai aranyérmes Katrin Wagner csaknem három hosszt vert rá, de még a második Mirijam Frenken is nagy fölénnyel előzte meg. "Valaki kiugrott a rajtnál, de nem lőtték vissza, így nem tudtuk igazán felvenni a verseny ritmusát – mondta a 2000-es sydneyi játékok óta először hajóba ülő Fischer a futam után. – Nagyon erősek az ellenfelek, az egész női csapat óriási elánnal készül Athénra." A 42 éves klasszis végül bejutott a középfutamba, de reálisan látva helyzetét csak annyit mondott: "Akár harakirit is elkövethetnék, ha a riválisokra nézek. Azt hiszem, a verseny után azonnal megiszom egy sört."
Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
7 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
7 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
7 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
7 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
7 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
7 órája